Az Eurobarométer felméréséből kiderült, hogy ha az Oroszország elleni szankciók az élelmiszerek és az energia árát megnövelnék, akkor az európaiak mindössze 40 százaléka támogatná azokat, 60 százalékuk pedig azt mondta, hogy nem lenne felkészülve a szankciók lehetséges következményeinek ellensúlyozására.

Hirdetés

Néhány ország lakói könnyebben belenyugodnának a szankciók lehetséges következményeibe; ilyen például Finnország, ahol csak 30 százalék mondta, nem hajlandó támogatni a szankciókat akkor, ha azok következtében emelkednének az árak – jelentette az Yle.

„A felmérés szerint a finnek többsége még akkor is hajlandó támogatni a szankciókat, ha azok az energia és az élelmiszerek árának növekedéséhez vezetnek, de [Európa többi részén] már nem ez a helyzet” – mondta Markus Lahtinen, a Pellervo gazdaságkutató ügyvezető igazgatója.

Lahtinen kijelentette: az európai országokban a szankciók „mellékhatásai” erodálhatják a beléjük vetett bizalmat, és sokan ezeket még nem érzik a saját bőrükön, mivel több európai uniós állam olyan rendelkezéseket vezetett be, amely csökkenti a benzin és más árucikkek árát.

Korábban írtuk

Spanyolországban a kormány márciusban 20 centtel csökkentette a benzin árát az energiaköltségek ellensúlyozására, de az enyhítés várhatóan csak június végéig tart, bár a benzinár-emelkedés azóta a kedvezmény 75 százalékát már elvitte.

(forrás)