Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A céginformációs szolgáltató adatai szerint 2016-ban még 497 cég foglalkozott temetkezéssel, idén viszont csak 463. Tavaly már az árbevételük is mérséklődött, 23,6 milliárd forintra esett vissza a 2017-es 24,2 milliárd forintról. Munkavállalóik száma ugyanakkor alig változott, 2680-ról 2667-re csökkent négy év alatt, idén ráadásul 51 fővel többet foglalkoztatnak, mint tavaly.

Az Opten örvendetesnek nevezi, hogy 2017 óta jóval kevesebb a felszámolási eljárás és kényszertörlés, de – tették hozzá – a viszonylag sok végrehajtás gondokat jelez a fizetési fegyelemben. A 10 százalék alatti éves fluktuációs index ugyanakkor arra utal, hogy a temetkezési vállalkozások kevésbé cserélődnek, mint más cégek – írták.

A közlemény a temetkezési vállalkozások csökkenését a kegyeleti szokások változásával magyarázza. A koporsós temetések visszaszorulásával egyre terjed a hamvasztás, illetve a hamvak szórásos és otthoni elhelyezése, vagyis az olcsóbb szolgáltatások iránt nő a kereslet – állapította meg az Opten.