Hétfőn éjfélig kell leadni a 2016. évi személyi jövedelemadó bevallást – mondta Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatornán.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Kifejtette: az ügyfélkapuval nem rendelkezők hétfőn este hatig az ügyfélszolgálaton, illetve éjfélig postán is beadhatják határidőn belül a személyi jövedelemadó bevallást.
    
A szóvivő emlékeztetett arra, hogy az idén először a NAV 4 millió szja-bevallási tervezetet készített el az adózóknak a munkáltatótól kapott adatokból.
    
Szerinte a tervezet legfeljebb hiányos lehet, amit éjfélig korrigálhatnak az adózók az ügyfélkapun, a határidő lejárta után pedig a hiányosan bevallók – például kedvezményt nem érvényesítők – önellenőrzésen javíthatnak.
    
Kis Péter András felhívta a figyelmet arra, hogy hétfőn napközben még lehet ügyfélkaput nyitni, amin éjfélig beküldhető a bevallás.

MTI