Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Szakértők szerint az embargó szakaszos bevezetése előnyös lehet Oroszország számára, hiszen időt nyer ahhoz, hogy az eddig az uniós tagállamok számára értékesített kőolajat más kereskedelmi partnereknek adja el. 

Az Európai Unió intézkedései ijesztőnek tűnnek, de nem úgy látjuk, hogy akár most, akár fél év múlva bénító hatása lesz az orosz olajszektorra” – állapították meg az orosz Sinara Befektetési Bank (SIB) elemzői.

Ennek az az oka, hogy 2021 végére az ázsiai országok már több orosz kőolajat importáltak, mint az uniós tagállamok, és hiába csökkent az EU-ban az orosz olajimport napi 3 millió hordóról a felére idén márciusra, a megmaradt 1,5 millió hordó kőolajat Kína és India felvásárolta. 

Oroszország 2021-ben összesen 524 millió tonna kőolajat termelt ki, azonban az orosz gazdasági minisztérium előrejelzése szerint idén 17 százalékkal csökkenhet a termelés.

Korábban írtuk

A további részletekről IDE KATTINTVA a Hetek honlapján olvashatnak.