– Bejárta a sajtót egy legutóbbi beszéde: az uniós források gazdaságélénkítő hatása nem érzékelhető. Mi a baj az uniós pénzek elosztásával?

– Azt állítjuk, hogy rossz hatásfokkal hasznosulnak, de ezt már nagyon régóta mondjuk. Ha nagyon röviden akarom mondani, az a baj, hogy Magyarország egy fejlett ország logikájával használja fel ezeket a pénzeket, miközben egy felzárkózó állam. Egy fejlett ország engedheti meg magának, hogy felújítja a főtereket, a múzeumokat, díszkivilágításokat telepít, várakat éleszt újjá. A török idők óta olyan várépítési program nem volt Magyarországon, mint manapság. Felújítjuk a siklósi várat, a kőszegi Jurisics-várat, a komáromi várat, sok-sok milliárdért. Ez első körben megrendelést jelent az építőiparnak, de nem állítja fenntartható pályára a gazdaságot. Ha a várat felújítottuk, onnantól ugyanis azt fenn kell tartani, ami pluszköltséget jelent az önkormányzatoknak. Ehelyett nekünk olyan programokat kellett volna indítanunk, ami közelebb viszi a gazdaságot az uniós átlaghoz. Technológiafejlesztésre, gépbeszerzésre, beszállítói láncok képzésére kellett volna ezeket a pénzeket fordítani. A komáromi vár 2,8 milliárdjából hány fröccsöntő vállalkozást lehetett volna beindítani, amelyek gyárthattak volna a Nokiának olyan billentyűket, amiket most Kínából importálnak? És rögtön létrehoztunk volna egy beszállítói láncot.

– A kormány szerint most is mennek gazdaságélénkítésre források. Lehet számszerűsíteni, hogy mennyi megy az egyik, és mennyi a másik területre?

– Közvetlen gazdaságfejlesztésre mintegy 9 százaléka megy a forrásoknak. Ha gazdaságfejlesztésnek tekintem a turizmust is, akkor ez felmegy 14 százalékra. A források döntő többségét pedig az önkormányzati beruházások viszik el. 2006 tavaszán erről volt nagy vitánk Gyurcsány Ferenccel, aki kijelentette, hogy az uniós pénzek 50 százaléka megy majd gazdaságfejlesztésre. Nekünk lett igazunk, nem így történt, s ezzel nagy esélyt szalasztott el az ország.

– Végleg elszalasztott?

– Elszalasztott, mert közben véget ért a nemzetközi konjunktúra. Megszűnt az a közeg, amelyben sikeresen lehet tenni gazdaságélénkítő lépéseket. Visszatérve a fröccsöntő vállalkozásra: most hiába írnánk ki pályázatot fröccsöntő gépre, ha a Nokia nem vesz billentyűt, mert nem tudja eladni a telefonjait. De a nemzetközi konjunktúra előjelei már láthatóak. Erre a minden bizonnyal bekövetkező keresletélénkülésre már most fel kellene készülnünk!

– Mi az oka, hogy ennyire kedvezményezték az önkormányzati szektort?

– A parlamentben a polgármesteri lobbi rendkívül erős. Ráadásul az ilyen típusú, centralizált pályázatoknál a központi kormányzat magánál tudta tartani a döntéseket, ami nagyon fontos volt számára. Kevesen tudják, hogy a megítélt források csaknem fele 100 projektben, több mint harmada 40 projektben koncentrálódik.

– Az ilyen várfelújításszerű programoknak hagyománya van Magyarországon? Mintha a Széchenyi Terv fürdőberuházásai is ilyesmik lettek volna…

– Óriási különbség van, a fürdőberuházás ugyanis önfenntartó. Ezek az uszodák a mai napig működnek, munkásokat, szakembereket alkalmaznak, szállodákat, éttermeket vonzottak maguk mellé, ahol további tömegek kapnak munkát.

– Ebben az esetben a várfelújítást is hasznosnak kell neveznünk, ha nagy tömegeket mozdít meg. Mint mondjuk Sümegen, ahol wellness-szálloda épült, turistavonzó lovagi programok indultak a vár felújítása óta.

– Így igaz. A lényeg, hogy figyeljük az árérték arányt. Hogy megtérül-e az a pénz, amit betesznek az évek során.

– Az a bizonyos gazdaságfejlesztésre fordított 9 százalék jellemzően a kis- vagy a nagyvállalkozásokhoz kerül?

– Azt hiszem, a kicsik többet látnak belőle.

– Biztos ez? A Mercedes minden egyes Magyarországon megteremtett munkahelyre 8 millió forint kormányzati támogatást kap…

– Azok nem uniós pénzek.

– A kormányzati támogatásokból tehát kevesebbet kapnak a kisvállalkozások.

– Persze. De azért az a 9 százalék uniós forrás sem feltétlenül élénkíti a gazdaságot. Például vállalkozásfejlesztésnek minősül az is, ha egy önkormányzat az uniós pénzből inkubátorházat épít. Azért van bődületes ellentmondás a kormányzati számok és a vállalkozói közérzet között, mert sokszor nem oda megy a pénz, mint ahová célozták vagy ígérték.

– Korábban azt mondta: az uniós pénzek 70 százalékát elherdálja az ország. S ami még elképesztőbb: 30 százalék magának a mechanizmusnak a fenntartására megy el.

– Az uniós források elosztására Magyarországon létrejött egy olyan apparátus, ami mára önjáró lett. Saját nyelvezete van, tele van rövidítésekkel, gyártott szavakkal, a pályázatok mondatainak felét a hétköznapi ember meg sem érti. A pályázatíró cégek egymásra épülnek, egyik a másiknak talál ki újabb és újabb kötelező feladatokat. A pályázatokra szánt források 5-10 százaléka ezeknek a szervezeteknek a fenntartására megy el. Ezenkívül a pályázatírók jutalékra is igényt tartanak, ami a megnyert összeg 15-20 százalékára is rúghat.

– És a 70 százalék, amit elpocsékolunk?

– Minden, amit az ország fejlesztésére fordítunk, az végül is jó. De sokkal jobbra is fordíthatnánk. A megnyert pályázatok közül kevésre mondanám, hogy szerepet játszhat a gazdaság fellendítésében.

– A kamarai adatokból kiderül, hogy 8,5 százalék volt a reálgazdaság visszaesése tavaly. Hogy jött ez ki, amikor a GDP mindössze 6,4 százalékkal csökkent?

– Az állami és önkormányzati szektor visszaesése mindössze 4,7 százalék volt. A vállalkozói szektor viszont ennél jobban zuhant, s a két szektor átlagaként jött ki a 6,4 százalékos GDP-csökkenés. Maga a kormány is ugyanezt a számot mondja.

– A kormányzati intézkedések tudták tompítani ezt a 8,5 százalékos zuhanást?

– Nagyon kevéssé módosították a folyamatokat. Azt a fajta anticiklikus gazdaságpolitikát, amit a németek folytattak, mi nagyjából sem bírtuk megcsinálni. Németországban az ipari termelés 26 százalékos esése mellett a belső fogyasztás és a foglalkoztatottság változatlan maradt.

– Azért a kormány nálunk is 1400 milliárdos élénkítő csomagot injekciózott a gazdaságba.

– Ugyan! Több csomagról is beszéltek, ám a gazdaságélénkítésből semmi sem lett.. Tavaly augusztusban ugyan átcsoportosítottak 111 milliárd forintot gazdaságélénkítésre, ám ez saját bevallásuk szerint is csak két-három év alatt folyik át a rendszeren. Ebből eddig 30 milliárdot éreztünk. Az éves GDP 1-2 ezrelékét, miközben 2-3 százalékra lenne szükség. Volt egy 1800 milliárdos építőipari csomag is, ennek keretében számos beruházás eldöntésre került, ám a végrehajtás szintén lassan halad, tavaly is jelentősen csökkent az építőipar teljesítménye. A harmadik ígéret pedig egy 1400 milliárdos csomag volt, ami számtalan elemből állt. Különböző uniós támogatásokból, kockázatitőke-programból, hitelgaranciából, s mindezt virtuális elemekkel rakták tele. Értsd: ha adunk egy forintot egy vállalkozónak, az még hozzá fog tenni ötöt, az összesen hat forint pedig még megmozgat hármat.

– Vagyis a sokat hangoztatott 1400 milliárd forintnak valójában csak töredékét biztosította a kormány?

– És még az is rosszul hasznosul. A Jeremy-programra például kaptunk az uniótól mintegy 190 milliárd forintot. Ennek a reklámra szánt részét azonnal elköltötte a kabinet, miközben még nem is volt meg a program.

– Ez mekkora rész volt?

– Több milliárd. A Jeremy-program kockázati tőke programja pedig olyan mint az állatorvosi ló. Többször is kiírták mire kihirdethették a nyolc nyertest. Ebből a nyolcból hat cég olyan, amit ugyanabban az évben hoztak létre, mint amikor a programot kiírták.

– Vagyis a pénz olyan cégekhez került, amelyeket kifejezetten azért alapítottak, hogy fel tudják venni ezeket a támogatásokat?

– Ezt így azért nem kockáztatnám meg, de hogy erősen irányított a pénzeknek a mozgása, az kétségtelen. Ötmilliós alaptőkéjű cégek kezelnek 3-5 milliárdnyi uniós pénzt. Ráadásul olyan technikákat hagyott ki a döntéshozó, amelyek a hétköznapi ember számára a leglogikusabb. Például itt vagyunk mi, a Széchenyi-kártya konstrukcióval, amelyben van negyvenezer ügyfelünk. Ha mindenkinek kiküldünk egy-egy e-mailt az államilag támogatott beruházási programokról, alig kerül valamibe, miközben az érintett cégek nagyon gyorsan tudnak reagálni. Ehelyett különféle médiákban hatalmas költségekkel adtak fel hirdetéseket. Vagyis drágán, nem hatékonyan, és lassan kommunikálták a lehetőségeket. Ezen felül sorozatban hozták létre a különféle fejlesztési hálózatokat és ügynökségeket. De így van ez az összes fejlesztési programmal. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben 53 szerződött ügynökön keresztül helyezték ki a kis- és középvállalkozásoknak a fejlesztési hiteleket. 2007-ben mindössze 395 vállalkozás jutott így hitelhez, 2008-ban 261. Vagy vegyük a mikrohitel és mikrohitel plusz programokat, amelyek három év alatt együttesen 2 milliárd forint hitelt tudtak kihelyezni 381 vállalkozásnak. Ezt a Széchenyi-kártyával egy hét alatt forgalmazzuk. S itt van a Jeremy-forrás, 190 milliárd forint, amiből idén márciusig 7 milliárd forintot sikerült kihelyezni.

– Mondta, hogy a gazdaság fejlesztése érdekében át kéne csoportosítani pénzeket. De honnan, amikor a többi alapvető struktúra is pénzhiányban szenved? Az oktatás szűkölködik, az egészségügy padlón van, honvédelem szinte nincs, az önkormányzati szektor úszik az adósságban.

– Mert nem az oktatásra fordítottuk az oktatásba áramló pénzeket, hanem az oktatás infrastruktúrájára. Aulákra, kollégiumokra. Nem a fejekbe tettük a pénzt. Annak ellenére nem, hogy az új infrastruktúra nagy része rövidesen haszontalan lesz, hiszen 30 százalékkal csökkent a felvételizők száma. A rektorok is elismerik: egy csomó fölösleges kapacitás jött létre csak azért, mert az ösztönző rendszerek ebbe az irányba hatottak.

– Kidobtuk a pénzt az ablakon?

– Rossz volt a konvergenciaprogram. Egész pontosan nem a konvergenciáról szólt. Megszorításokat, adóemeléseket tartalmazott. Ilyen a rossz pénzügyi szemlélet: nem arra figyelnek, hogy termelhetünk többet, hanem arra, hogy akinek van, attól hogy vehetünk többet el. Nem csoda, hogy sokan már nem termelnek, inkább elbújnak, külföldre mennek. Magyarország az egyetlen ország az unióban, amely a csatlakozás óta nem közeledett, hanem távolodott az EU-átlagtól. Ha kivennénk az uniós pénzeket a GDP-ből, akkor nem 6,4 százalékkal esett volna vissza a GDP, hanem mintegy 8,5 százalékkal. A támogatások révén tavaly ugyanis bejött az országba 500 milliárd forint. Láthatatlanul tűnt el. Ezért szurkolok, hogy a választások után erős hatalom legyen, hogy a strukturális reformokat meg lehessen csinálni.

– S meg is fogja csinálni az új kormány? Korábban arról volt szó, hogy az Iparkamara is részt vesz a Fidesz gazdasági programjának a kidolgozásában, ön tehát sokat tudhat ezekről.

– Nagyon sok anyagot készítettünk, sok tagunkat bevontuk ebbe.

– És a Fideszben van fogadókészség az önök gondolataira?

– Van. Több munkacsoportban ott vannak az embereink. Azonban nem akarok a döntések elé menni, főleg nem most, a kampány közepén.

– Van olyan számítás, hogy mennyi munkahelyet tolhatott el a kormány a rossz gazdaságpolitika következtében?

– Mintegy százmilliárdot költünk egy-egy évben foglalkoztatás megőrzésre és élénkítésre. Ehhez képest a foglalkoztatási rátát semmivel nem tudtuk megváltoztatni 2004 és 2008 között. Egyébként a többi szám is rettenetes: ma Magyarországon 30 százalék azok aránya, akik el tudnak helyezkedni abban a szakmában, amiben végeztek. Micsoda társadalmi kár, hogy a többiekből vagyonőr lesz! Ezzel szemben viszont az unióban a GDP 3,5 százaléka megy el adminisztrációra, nálunk 6,7. Szóval lenne min változtatni.

– Rövid távon lehet valamit tenni, ami érzékelhető változást hozhat?

– Lehet. A gazdaságtörténet szerint ha valahol nagy a baj, ott gyorsan talpra lehet állni, ha a változásban hisznek az emberek. A gazdaság fele ugyanis várakozás. Ha hiszek abban, hogy lesz állásom, akkor merek költeni, ha költök, akkor megy a piac, szükség lesz azokra, akik a javakat megtermelik. S ebben az esetben a cégek végül felveszik a munkanélkülieket. Rövid, fél-egy éves távlatban is lehet hozni olyan intézkedéseket, amitől az emberek látják, hogy jó irányba mennek a dolgok. A legfontosabb, hogy kijelöljük a prioritásokat, amelyek a fejlesztés fő sodrát adhatják.

– Mert jelenleg nincsenek prioritások?

– Nincsenek. Pedig nem kéne hozzá nagy fantázia. Prioritás lehet az, amiben már vannak alapjaink, erőforrásaink. Magyarország földrajzi helyzetéből például következne a transzport és a logisztika kiemelt kezelése. A termőföldbőség pedig az élelmiszergazdaság fejlesztését, a biotechnológiák megjelenését kívánná. Tovább kéne erősíteni a gyógyvíz-turizmust is. Vagy a gyógyszeripart, az info-kommunikációt, amiben Magyarország hagyományosan jó. Mindig is voltak ilyen ágazatok. A második világháború előtt a gyógyszeripart, a hetvenes években a vegyipart fejlesztették erőteljesen, ezek eredményeként emelkednek még ma is ki a magyar gazdaságból a gyógyszergyárak, vagy a Mol, a TVK. A korábban említett gyógyturizmus pedig a tíz évvel ezelőtti fejlesztések eredménye. Az elmúlt években azonban nem sikerült újabb ágazatokat kiemelni.

– A prioritások fejlesztéséhez jelenthetnének segítséget az uniós források.

– Így van. És most az unió nyitott arra, hogy átcsoportosítsunk. De ehhez az uniós források felhasználásának egész rendszerét, céljait és intézményeit is át kell gondolni.

Kárász Andor