Fotó: MTI/Máthé Zoltán (archív)
Hirdetés

Közleményükben emlékeztettek, hogy a március 11-i kormányrendelet szerint a terjedő koronavírus járványra tekintettel a magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányai a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényesek.

A szervezet szerint az elmúlt napokban a sajtóban találgatások jelentek meg arról, hogy amennyiben lejárt műszakival közlekedő autós okoz balesetet, akkor az általa okozott kárt esetleg nem téríti a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása, mert a biztosító arra hivatkozhat, hogy a baleset okozója megszegte az egyik legfontosabb szerződési feltételt.

A Mabisz hangsúlyozta: a biztosítótársaságok a veszélyhelyzet idején, illetve azt követően 15 napig elfogadják a lejárt okmányokat.

A szövetség ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy minden gépjárművezetőnek továbbra is rendelkeznie kell érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással.