Hirdetés

A tárca azt írta, a kormány ezzel újabb rendkívüli intézkedést tesz az elhibázott brüsszeli szankciók okozta energia- és gázválság ellensúlyozására és a magyar családok rezsicsökkentésére.

Idézték a közleményben Nagy István agrárminisztert, aki azt mondta, a lakosság így maximált áron juthat tűzifához és sok családban kiválthatják vele akár a gázfűtést is.

Az állami erdőgazdaságoknál megtermelt tűzifa egységes áron vásárolható meg, háztartásonként legfeljebb tíz erdei köbméter mennyiségben, az ország 152 értékesítési pontján.

A miniszter emlékeztetett, hogy az orosz-ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt energiaválság alakult ki Európában. Ezért meg kellett teremteni azt a lehetőséget, hogy ahol lehet, gáz helyett fával fűtsenek – mondta.

Hozzátette: már megkezdődött az őszi fakitermelési időszak, és az erdészetek folyamatosan teljesítik a lakosság megrendeléseit. A fűtési időszakra elegendő tűzifamennyiség áll az ország rendelkezésére. Az őszi termelés a tervek szerint halad, melynek tűzifarészét az erdészetek a belföldi piacon értékesítik.

Nagy István kitért arra is, hogy a tűzifaprogram elindulása az állami erdőgazdaságok kijelölt befizetőhelyein az igények fogadását és a megrendelt tűzifa árának befizetési kezdetét jelenti. Azok az erdőgazdaságok, amelyek rendelkeznek a megrendelt tűzifamennyiség készleteivel, az átadást is megkezdik.

A programban hengeres tűzifa vásárolható, melynek átvételi pontról a felhasználási helyre történő szállításáról a vásárlónak kell gondoskodnia.

A tűzifaprogramban keménylombos, lágylombos és fenyő tűzifa-alapanyag vásárolható; az egyes állami erdőgazdaságoknál az adott területre jellemző fajösszetétel szerint.

A programban az állami erdőgazdaságoknál vásárolható hengeres tűzifa egységes maximált, forgalmi adót is tartalmazó ára a keménylombosoknál 30 ezer, a lánylombosoknál és a fenyőnél 19-19 ezer forint erdei köbméterenként.

Az agrártárca közölte továbbá azt is, hogy a tűzifaprogramban a tíz köbméteres mennyiségbe beleszámít az állami erdőgazdaságoknál 2022. május 1. után vásárolt tűzifa mennyisége.

Jelezték, hogy az állami erdőgazdaságok elsősorban a saját működési területükön fekvő települések lakosságát szolgálják ki. A működési terület listája, valamint további részletes információk a vásárlás helyszíneiről, feltételeiről és az átvétel menetéről a kormany.hu weboldalon és az állami erdőgazdaságok honlapjain olvashatók. Ezenfelül az erdőgazdaságok továbbra is biztosítják a rőzsegyűjtés lehetőségét, ami a rászoruló családoknak jelenthet segítséget – olvasható az Agrárminisztérium közleményében.

Korábban írtuk