Fotó: MTI/Rosta Tibor
Hirdetés

Palkovics László technológiai és ipari miniszter helyszínen elmondott szavai szerint történelmi pillanat, hogy a gyár megkapta az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) engedélyét a gyártáshoz, mint mondta, ilyen jogosultsággal nem sok ország rendelkezik.

Az Airbus gyulai gyárának építése 2020 decemberében kezdődött. Korábbi közlés szerint a központ mintegy 2,2 milliárd forintból jött létre, ennek felét gépek és eszközök beszerzésére fordították.

A 13 ezer négyzetméter alapterületű üzemben az európai repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyártanak acélból és titániumból precíziós alkatrészeket, emellett az ajtópanelek egy részét is itt állítják elő. A gyulai lesz ezen alkatrészek esetében a teljes Airbus-család egyedüli ellátási pontja.

Korábban írtuk