A keleti nyitás után délre fordul a magyar külgazdasági politika, hogy a világ olyan térségeiben is erőteljes hídfőállásokat építsen ki, melyek jelentőségét eddig alulértékelte hazánk. Latin-Amerika és Afrika feltörekvő országai a magyar gazdaság számára is lehetőségeket tartogatnak.

Az elmúlt években a magyar külpolitika – fölismerve a világ sokáig figyelmen kívül hagyott változásait – jelentős fordulatot hajtott végre, az egyoldalúan atlantista eseménykövetést és igazodást aktívabb, kezdeményező, önállóságra törekvő tájékozódás váltotta fel. Ennek eredményeként Kelet-Európában és Ázsia-szerte számos magyar kereskedőház nyílt meg, a magyar kormány pedig intenzív tárgyalások nyomán megteremtette a keleti irányú gazdasági és kulturális kapcsolatok kiépítésének, megerősítésének politikai keretfeltételeit. A manőverezés korántsem volt hibátlan, az új politikára – ahogy az lenni szokott – időnként kétes szerencse­lovagok is rácsimpaszkodtak, összességében azonban elmondható, hogy a meghirdetett szándékon túl a valóságban is eredményesen megtörtént az irányváltás, pontosabban megkezdődött a sokáig egyoldalú, a magyar mozgásteret jelentősen szűkítő nyugati kapcsolatrendszer kibővítése, kiegyensúlyozása. Magyarország e tekintetben vitathatatlanul jó úton jár, a kialakított politikai keretek eredményes kihasználása innentől már a gazdaság szereplőinek feladata.
A magyar állam a keleti világ vonatkozásában tehát megfelelően elvégezte vállalt feladatát, így jöhet a déli nyitás levezénylése. Ennek júliusi elindítását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be március elején. A célterület ezúttal Dél-Amerika és Afrika, ennek jegyében a külügyi tárca vezetője azt is elmondta a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Geopolitikai Alapítványának rendezvényén, hogy egy éven belül magyar nagykövetség nyílik Ghánában, Angolában, Etiópiában, illetve Ecuadorban, utóbbi három országban kereskedőház is megkezdi működését, akárcsak Chilében, Peruban, valamint Kenyában. Emellett intenzív gazdaságfejlesztési vegyes bizottsági üléssorozat kezdődik az említett országokkal, melyekből összesen 660 diák számára ösztöndíjat is biztosít a magyar állam a hazai felsőoktatásban.
Dél-Amerika és főleg Afrika Közép- és Kelet-Ázsiához képest kevéssé ismert a magyar közvélemény és a gazdasági szereplők előtt is, pedig ezek olyan térségek, melyekben folyamatosan nő a népesség, és ez a gyakran kedvezőtlen, esetenként még a gyarmati örökség nyomait magán viselő gazdaságszerkezettel küzdő országok esetében is hosszú távon dinamikusan növekvő piacot jelent – termények, termékek, árucikkek, illetve szaktudás, technológia exportja számára egyaránt. Különösen Afrikában lehet keresnivalója például az innovatív víztisztítási megoldásokkal foglalkozó magyar vállalkozásoknak (a földrész legtöbb országában egészségtelen a források vize), de az agráriumban (magas minőségű késztermékektől a legkülönfélébb termelési technológiákig), az informatikában és az elektronikában, a gyógyiparban vagy épp az infrastrukturális fejlesztések terén is kiemelt lehetőségeket tartogat Afrika. Mindez akkor is igaz, ha a fekete kontinensen gyakoriak a járványok, sok országban riasztóak a bűnözési mutatók, és a szélsőséges iszlamizmus is egyre erősebb Afrikában. A földrész másik arca ugyanis vonzó lehet a piacot kereső magyar vállalkozások számára: a földrész össz-GDP-je évről évre nő, tavaly több mint 6 százalékkal bővült – igaz, az egy főre eső kontinentális átlag csak mintegy 2000 dollár, ami a magyarországi 14 ezer dollár körüli fejenkénti hazai össztermékhez viszonyítva is igen szerény összeg. A tendencia mégis határozott növekedést mutat, ezért fontos megvetni a lábunkat Afrikában, éspedig időben, mivel az európai országok számára komoly versenytárs Kína és Dél-Korea. Kevéssé ismert tény, hogy Afrikában ma már több mint 15 millió hektár föld van külföldi, leginkább ázsiai kézben. Érdemes tehát magasabb sebességfokozatba kapcsolni, ha nem akarunk kiszorulni egy ígéretes piacról. A közép-európai régió országainak afrikai jelenlétét, illetve legkülönbözőbb területeket érintő exportját tekintve hazánk nem áll rosszul, ráadásul az 1980-as években számos afrikai diák tanult Magyarországon, így van némi előnyünk az azóta ellaposodott kapcsolatok újraindításában, de a gazdasági sikerek realizálásához szorgos aprómunkára, a helyismeret megszerzésére és a sajátos viszonyok feltérképezésére van szükség. Fontos ugyanakkor tudatosítani a közvéleményben, hogy Afrika vonatkozásában senki ne számítson rövid távon látványos eredményekre. Nehéz terepről van ugyanis szó az említett állandó társadalmi problémák miatt, ráadásul a déli nyitással párhuzamosan az Európára zúduló növekvő menekültáradat megállítása is létfontosságú, s e két jelentős célkitűzésnek nem lesz könnyű egyszerre megfelelni.
Dél-Amerika a maga meghatározóan európai gyökerű kulturális reflexeivel valamivel könnyebben meghódíthatónak tűnik – de csak valamivel. A szubkontinens népessége Afrikához hasonlóan dinamikusan nő, a gazdasági mutatók összességében sokkal jobbak, mint a fekete földrészen, és bár nagyok a társadalmi szakadékok, jelentős azon tehetősek aránya, akik érdeklődhetnek például a magas minőségű, akár luxuscikknek minősülő egészséges, GM-mentes magyar élelmiszerek iránt (Dél-Amerikában ugyanis elterjedt a génmanipuláció, így a természetes alapanyagok kifejezetten jól pozicionálhatók.) De nem csak az agrárium szereplői találhatnak maguknak piacot. Brazília a világ legnagyobb bauxittermelője, Venezuela jelentős kőolajkészletekkel rendelkezik, Chilében, Argentínában és más országokban emblematikus ágazat az ércbányászat (nem érdektelen, hogy Argentína fejenkénti átlagos éves GDP-je általában meghaladja a 13,5 ezer dollárt, ami közelíti a magyar mutatót), a termelésbiztonság, az innovatív technológiák, a szakértelem mégis gyakran kívánnivalókat hagy maga után Dél-Amerikában, így a legkülönbözőbb korszerű mérnöki tudás exportja versenyképes lehet. A környezetvédelmi tematikájú szolgáltatások is megtalálhatják célközönségüket Dél-Amerikában, igaz, az ottani országok gazdaságszerkezete gyakran torz, amennyiben a multinacionális nagytőke dominál – annak tulajdonosai pedig sok esetben figyelmen kívül hagyják tevékenységük során az ökológiai szempontokat, így értelemszerűen egy „zöldipari” vállalkozásnak sem könnyű piacra lépni, pláne ott tartósan megmaradni.
Az ellentmondások, nehézségek ellenére érdemes utat törni Dél-Amerikában, az Egyesült Államok gazdasági szereplőinek nyomasztó jelenléte ellenére is. Sőt, épp ezért – a szubkontinens országaiban ugyanis jól érzékelhető az a politikai törekvés, hogy lazítsák az egyoldalú függőséget és kiszolgáltatottságot. Nem véletlen, hogy a térség államai jellemzően jó kapcsolatokat ápolnak Oroszországgal, mely Brazíliával közösen vesz részt a BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika angol neveinek kezdőbetűiből alkotott rövidítés) együttműködésében. A latin-amerikai gazdasági diverzifikációs törekvések Magyarország előtt is távlatokat nyitnak, de ahogy Afrika esetében, úgy itt is elmélyült és aprólékos állami aktivitásra van szükség ahhoz, hogy az általánosságban megnyíló esélyek magyar vállalkozások kézzel fogható sikerévé váljanak. Jelentős előny, hogy semmilyen politikai ellentét vagy vita nem terheli hazánk és a számunkra igazán fontos dél-amerikai országok kapcsolatát.
Némileg nehezíti ugyanakkor a helyzetet, hogy a Déli Közös Piac (portugálul Mercado Comum do Sul, spanyol nevén Mercado Común del Sur, rövidítve Mercosur) nevű dél-amerikai gazdasági integrációnak jelentős befolyása van tagországai (Argentína, Brazília, Paraguay, Uruguay, Venezuela, társult tagként Bolívia, Chile, Kolumbia, Ecuador, Peru, megfigyelőként Mexikó) egymás közti kereskedelmére és a befektetésekre, így igazi kihívás e térségben hídfőállásokat építeni. Kevéssé ismert, de az Európai Unió nagyjából az ezredforduló óta tárgyal változó intenzitással, többszöri megfenekléssel, egyelőre eredménytelenül a Mercosurral egy szabad kereskedelmi egyezmény megkötéséről, ám az EU Közös Agrárpolitikájának alapvető fontosságú elemeit kellett volna feladni az alku megkötéséhez, teljes egészében megnyitva például az Óvilág piacát a Dél-Amerikában gyakran GMO-takarmánnyal etetett szarvasmarhák előtt. Ezért az európai és a dél-amerikai integrációk közötti megállapodás mindeddig nem köttetett meg, ráadásul Kína szédítő aktivitással van jelen Latin-Amerikában – nagy kihívás lesz hát Magyarország számára hosszú távra kinyitni a dél-amerikai piacokra vezető kapukat. Ez a magyar állam feladata, és ebben (ahogy egyébként afrikai relációban is) érdemes szoros együttműködést kialakítani a Magyar Tudományos Akadémia és más releváns intézmények „afrikológus”, illetve „latin-amerikás” szellemi műhelyeivel. Utóbbi vonatkozásban segítséget jelent, hogy viszonylag nagy lélekszámú a magyar diaszpóra Dél-Amerika államaiban, melynek tagjai helyismerettel rendelkeznek, beágyazottak az ottani társadalmakba, így nem kell vakon tapogatózni. Végül jó adag szerencsére is szükség lesz – ami, mint köztudott, a bátraké.
Ágoston Balázs