Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A befektetési társaság számítása szerint a tavalyi 4,9 százalék után idén 4,2 százalékos, jövőre 3,8 százalékos lehet a gazdaság növekedése, amely 2021-ben 3,3 százalékra mérséklődhet.

Az eurózóna, azon belül is Németország gyenge növekedési adatai egyelőre nem éreztették hatásukat, az Equilor szakértői szerint erre a harmadik és negyedik negyedévben kerülhet sor. 2020-tól az uniós források, és az ehhez köthető állami beruházások csökkenése foghatja vissza a GDP-t.

Az elemzésben rámutatnak, hogy a fegyelmezett költségvetési politika az államháztartási hiány folyamatos csökkenésével jár, így az Equilor a GDP-arányos államadósság további csökkenését várja. A kormány által ígért, második és harmadik gazdaságvédelmi akcióterv költségvetési hatásait a konkrétumok nélkül nehéz megbecsülni. Az előzetesen elérhető információk alapján ezek némileg növelhetik az államháztartási hiányt, azonban miattuk várhatóan nem kerül veszélybe a vállalt hiánycél – írták az elemzésben. 

Az Equilor arra számít, hogy a kedvező folyamatok alapján a nagyobb hitelminősítők közül októberben a Moody’s is Magyarország hitelbesorolásának felminősítéséről dönthet, miután 2016 óta nem változtatott az egyébként a másik két minősítőnél jelenleg egy fokozattal alacsonyabb besorolásán.

Török Lajos, az Equilor vezető elemzője a közleményben kifejtette, hogy a nemzetközi tendenciák alapján még hosszú ideig fenntartható az ultralaza monetáris politika, és az alapkamat első emelésére legkorábban 2021-ben kerülhet sor. Az egyetlen kockázati tényező a forint árfolyama, melynek további gyengülése esetén inflációs hatás jelentkezhet, amire érdemes figyelnie a jegybanki döntéshozóknak.

Kiemelte, hogy az elmúlt időszakban történelmi szintre gyengült a forint az euróval szemben, ez azonban nem okozott pánikhangulatot, a gyengülés lépcsőzetesen zajlott. Hozzátette, hogy nem forint-specifikus eseményekről lehet beszélni, hanem a régiós devizák, így a lengyel zloty és a cseh korona általános, elmúlt másfél hónapban tapasztalt trendjéről.

Az Equilornál a forint további jelentős gyengülésére egyelőre nem számítanak, várakozásuk szerint az euró a jelenlegi viszonylag gyenge, 328-333 forint közötti sávban mozoghat.