Napról – napra, hétről – hétre, hónapról – hónapra ➡️ megvédjük a magyar munkahelyeket!

Posted by Szijjártó Péter on Monday, February 1, 2021
Hirdetés

Szijjártó Péter szerint a magyar munkahelyeket a beruházásösztönzésre építő gazdaságstratégia mentette meg. A kormány ennek megfelelően 1,2 milliárd forinttal járul hozzá a Falco 8,2 milliárd forintos fejlesztéséhez, amely több mint 300 alkalmazott állását tartja fenn – tette hozzá.

A tárcavezető szerint a Falco Zrt.-nek is köszönhető, hogy az osztrák anyavállalat Magyarországot választotta. A Kronospar, amelyhez a Falco 2007-ben csatlakozott, 24 államban 40 gyárat működtet, így ez a befektetés is erős nemzetközi versenyben dőlt el.

Ausztria a harmadik legjelentősebb befektető Magyarországon, több mint 2 ezer vállalatuk 75 ezer munkavállalót foglalkoztat belföldön – tette hozzá.

Szijjártó Péter a kormányzati stratégia sikereként értékelte azt is, hogy az ENSZ néhány napja közzétett adatai szerint 2020-ban a külföldi beruházások világszinten 42 százalékkal csökkentek, Magyarországon viszont 140 százalékkal bővültek.

A miniszter a kilábalás folytatását az oltások felgyorsításától reméli. Sajnálatosnak nevezte, hogy az uniós vakcinabeszerzés kudarcba fulladt, mivel így Európa továbbra sem lélegezhet föl, a magyar gazdaságnak pedig minden nap 10-15 milliárd forintos veszteséget okoz a lezárás. Más országok példája ugyanakkor arra int, hogy a meggondolatlan lazítás még mindig súlyos következményekkel jár – figyelmeztetett.

Korábban írtuk

Az állami támogatást a Falco Zrt. ügyvezető igazgatója köszönte meg a rendezvényen. Novák Tibor kifejtette, hogy a falemezgyártás rendkívül tőkeigényes iparág, és könnyen kieshet a piacról az, aki lemarad. A cég 2007 óta 49 milliárd forintot költött fejlesztésekre. A kormány a korábbi beruházásokhoz is több milliárd forinttal járult hozzá – hangsúlyozta a cégvezető.