A közlemény szerint a péntekig tartó világkonferencia előadásait és panelbeszélgetéseit több mint 130 ország közel 1700 versenyjogi szakembere követi figyelemmel.

Hirdetés

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közlemény szerint elmondta: nagy lehetőség Magyarország számára a versenyhatósági világtalálkozó megszervezése. A versenyfelügyeleti feladatokat érintő naprakész tudás, a legmodernebb vizsgálati és elemzési módszerek, illetve a világ minden tájáról összegyűjtött tapasztalat fontos a GVH számára. Mindezek birtokában a magyar nemzeti versenyhatóság hatékonyabban tudja védeni a tisztességes piaci versenyt, amely Magyarország minden állampolgárának érdeke – mondta.

A konferencia három napja alatt a világ legkülönbözőbb országaiból több mint 100 előadó vitatja meg a versenyjogi szakmát foglalkoztató, aktuális kérdéseket. Ezek közé tartozik többek között a határokon átnyúló versenykorlátozások elleni nemzetközi fellépés, a Covid-19 járvány alatti válságkartellek megítélése és határmezsgyéi, vagy a digitalizációval és innovációval kapcsolatos versenyhatósági kérdéskörök.

A szakmai program során mutatja be a GVH vendéglátóként a fenntartható fejlődés és a versenyjog összefüggéseit feltérképező speciális projektjét is, amely első alkalommal mérte fel globális szinten a versenyhatóságok és tanácsadó cégek körében a versenyjogi jogérvényesítés környezeti fenntarthatósági szempontjait.

Korábban írtuk