Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Fotó: Vogt Gergely/Demokrata (archív)
Hirdetés

Palkovics László elmondta: a gazdaságvédelmi akcióterv és a jövő évi költségvetés az adócsökkentésekkel és a strukturális intézkedésekkel jelentősen javítja a magyar vállalkozások lehetőségeit.

A kormány a fejlesztési adókedvezmény határértékét 500 millió forintról fokozatosan csökkenti: 2022- től a kisvállalatok esetében 50, középvállalkozások esetén 100 millió forinttól vehető majd igénybe. A kormány két évvel ezelőtt meghirdetett egy 45 milliárd forint értékű kutatási innovációs programot, amelynek keretében a kkv-k juthatnak támogatáshoz – közölte a miniszter.

Beszámolt arról is, hogy elkészült a kis- és közepes vállalati stratégia, amelynek középpontjában a termelékenységnövelés áll. Ennek egyik eleme a szakképzési rendszer „továbbalakítása”: a szakgimnáziumi rendszer jövőre technikummá alakul, így a fiatalok öt év alatt érettségit és szakmát is szerezhetnek, és lehetőség nyílik a továbbtanulásra is.

Palkovics László azt mondta, a hatékonyságnövelés másik eleme a technológián keresztül valósul meg. A versenyképesség fontos jellemzője a mesterséges intelligencia, de attól nem kell félni, hogy a robotok elveszik a munkát az embertől. A robotok csak lehetőséget teremtenek arra, hogy magasabb legyen a hozzáadott érték, így elősegítik a cégek jobb működését – tette hozzá.

„Az okos vállalkozásoknál a legfontosabb érték az ember”  – hangsúlyozta a miniszter.

Vigh László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője közölte: a Németh-Fa Kft. példát ad arra, hogyan kell precizitással, előremutató tervezéssel jól működtetni egy céget.

Horváth László (Fidesz-KDNP), Lenti polgármestere kiemelte, a 25 éve alapított kft. a térség egyik legnagyobb faipari vállalata, száz embernek ad munkát, a cégnél megvalósuló innováció pedig országosan is példaértékű.

Németh László, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, a szombaton felavatott háromszintes, 78 millió forint ráfordítással, önerőből épített bemutatóteremben termékeik teljes palettáját be tudják mutatni.

Az 1994-ben alakult cég ma már a faipar teljes vertikumát átfogja, a rönkfeldolgozástól a kész termékek gyártásáig, termékeiket a legmodernebb CNC-technológiák segítségével állítják elő.

A Németh-Fa Kft. termékeinek 80 százalékát a hazai piacon értékesíti, emellett a többi között Ausztriába, Németországba, Franciaországba, Romániába és Olaszországba gyártanak termékeket. A tavalyi évet 1,1 milliárd forint bevétellel zárták, az eredményük 40 millió forint volt.