Döntött az Európai Bizottság: Észtország 2011-es integrációja után 2014-től Lettország is csatlakozhat az eurózónához. S a prognózisok szerint 2015-től a harmadik balti állam, Litvánia is bevezetheti a közös valutát.
– Kilenc évvel azután, hogy Lettország csatlakozott az Európai Unióhoz, a gazdaságunkat sikerült stabilizálni, és egészséges szerkezetűre átalakítani. A további fejlődéshez azonban stabil, nemzetközileg is elismert valutára van szükségünk – méltatta a megtett utat Rigában Valdis Dombrovskis miniszterelnök. Hozzátéve: az euró támogatottsága folyamatosan nő mind a lakosság, mind a cégvilág körében.
Óriási áldozatok
– Lettország azt példázza, hogy egy ország bármilyen súlyos egyensúlytalanságot képes leküzdeni, és erősebben kerülhet ki a válságból – lelkendezett az ország gazdasági eredményein Olli Rehn, az Európai Bizottság monetáris ügyekért felelős alelnöke.
Tagadhatatlan: az évei évben várhatóan a lett lesz Európa leggyorsabban növekvő gazdasága. Az ország konvergenciaprogramja idén és jövőre is 4 százalékos GDP-növekedést valószínűsít. A költségvetési deficit mindössze a GDP 1,2 százaléka, az államadósság 40,7 százalék, mindössze 1,2 százalékos infláció mellett. Vagyis az ország szinte átszáll az euró bevezetésének kritériumai fölött. Még akkor is, ha az infláció lenyomásában jelentős szerepet játszott az áfa idei csökkentése.
Mindezért azonban súlyos árat fizetett a lett társadalom. Magyarországhoz hasonlóan 2008 őszén Lettország is csak hatalmas IMF–EU hitelcsomaggal volt képes elkerülni a költségvetési összeomlást. A 7,5 milliárd eurónyi hitelkeret összegszerűen ugyan csak harmada a magyarnak, ám az ország kétmilliós lakosságához viszonyítva már óriási terhet jelent. A hitel feltételeként ugyanakkor extrém megszorító csomagot írt elő Rigának Brüsszel: a költségvetést a GDP 16 százalékával, vagyis a kiadások mintegy harmadával kellett megvágni. A megszorítások eredményeként az – amúgy is nyomott – lett állami béreket mintegy 20 százalékkal metszették, a munkanélküliek aránya 20 százalék fölé ugrott. Tíz százalékot vágtak a nyugdíjakon is, és 70 százalékot azon nyugdíjasok esetében, akik idős korukban is dolgoztak. Így az észt nyugdíjak 45 latos (szűk 20 ezer forintos) szintre csökkentek. A megszorítások eredményeként az ország GDP-je az unió történelmében példátlan módon több mint 17 százalékkal zuhant. S a rohamosan romló életszínvonal miatt a lakosság huszada, mintegy százezer fő vándorolt külföldre.
Az euró bevezetésének lett áldozatai egyébként nem egyedülállóak. Hasonló terheket vállalt Észtország is a közös valuta 2011-es bevezetése érdekében Andrus Ansip miniszterelnök ki is jelentette: csak könnyeket és verítéket tud ígérni. S valóban, a kormány a GDP 9 százalékával csökkentette az állami kiadásokat, aminek eredményeként a közszférában 20, a magánszektorban 40 százalékkal estek vissza a jövedelmek. Drasztikusan nőtt a munkanélküliség, a korábbi 9-ről 20 (a fiatalok esetében 40) százalékra, az ország GDP-je pedig 2009-ben 14 százalékkal esett.
Helyi közgazdászok azonban arra hivatkoznak: a megszorítások eredményeként 35 százalékkal nőtt az észt gazdaság versenyképessége, s 34 százalékkal bővült az észt export. Tipikus példa arra, amikor a gazdasági „fellendülés” elválik a benne élő emberek jólététől, vagyis bizonyos értelemben öncélúvá válik. Ennek ellenére a 2011-es választásokon az észtek harmadszor is a miniszterelnöki székbe szavazták a könnyeket és verítéket ígérő Andrus Ansipot.
Máséban a szálkát
Bár az unió felső vezetői lelkesen dicsérik a gazdasági feltételek teljesítése érdekében akár öncsonkításra is hajlandó Balti államokat, nyilvánvaló: az EU lakosságának döntő többsége tizedekkora áldozatot sem hajlandó vállalni a költségvetési stabilitás érdekében. Bizonyítják ezt a görög vagy spanyol tüntetések, de akár az is, hogy 2007 óta a GDP 66 százalékáról 91 százalékra nőtt az eurózóna-tagállamok átlagos államadóssága. A nagy államok közül Franciaország például már ötödik éve nem képes teljesíteni a 3 százalékos államháztartási hiányra vonatkozó előírást – s a legújabb brüsszeli engedmények nyomán 2014-re is haladékot kapott.
A tanácsokat osztogató Nyugat-Európa elkényelmesedését mi sem mutatja jobban, mint hogy jelenleg a 27 EU-tagállam közül 21 ellen folyik túlzottdeficit-eljárás, s a nyárra várható felmentések után is 16 ország marad a renitensek táborában (Demokrata, 2013/23).
E tehetetlenkedésből azonban mintha egyre inkább elege lenne az unió vezető államának, Németországnak. Angela Merkel kancellár már jó ideje javasolja: Brüsszelnek legyen lehetősége központilag befolyásolni az egyes tagállamok gazdaságpolitikáját. S hosszas viták után az idei év elején megszületett, néhány nappal ezelőtt pedig életbe lépett az a lehetőség, amely szerint az Európai Bizottság megvétózhatja az eurózóna tagállamainak a költségvetését. Az úgynevezett kettes csomag értelmében a tagállamoknak október közepéig meg kell küldeniük Brüsszelnek tervezetüket, amelyet a Bizottság november végéig véleményez. Amennyiben a számok 3 százaléknál magasabb államháztartási hiányra, illetve az államadósság növelésére utalnak, költségvetésének átdolgozására szólítják fel az adott tagállamot.
A hivatalos brüsszeli közlés szerint a kormányoknak ugyan lehetőségük van figyelmen kívül hagyni a javaslatot, ám ebben az esetben költségvetésük szigorú átvilágításon esik át, amivel végső esetben a „szankciók lehetőségét kockáztatják”.
– Az új szabályok kulcstényezői annak, hogy az eurózóna erősebb gazdaságot építsen, és védett legyen a jövendő gazdasági krízishelyzetekkel szemben – nyilatkozta a változásról Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke. – Ezekkel a jogszabályokkal elkerülhetők azok a problémák, amelyeket újabban néhány országban tapasztalunk, és amelyek három éve fenyegetik az eurózónát – magyarázta az előnyöket Jean-Paul Gauzes, a javaslat európai néppárti raportőre. Hozzátéve: a szabályozás korai, tiszta és gyors beavatkozásra ad lehetőséget.
– A deficit és az államadósság növekedése néhány tagállamban drámai következménnyel jár mind az adott országra, mind a többi tagállamra nézve – tette hozzá Marianne Thyssen, a Néppárt elnökségi tagja.
Hangsúlyozni kell ugyanakkor: a költségvetések brüsszeli ellenőrzése csupán az eurózóna-tagokra vonatkozik – hiszen bevallott célja az euró stabilitásának biztosítása –, a közös valutától egyelőre távol maradó kilenc uniós tagországnál nem élhet hasonló joggal az Európai Bizottság.
Felelőtlen euró
– A jelenlegi helyzetben Magyarország számára felelőtlenség lenne bevezetni az eurót – nyilatkozta fél évvel ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnök. Hozzátéve: hazánk számára 2020 lehet a közös valuta bevezetésének reális időszaka. Ugyan az EU-tagság egyúttal az euró későbbi bevezetésére is kötelez, a közös valuta túl korai bevezetésére ijesztő példával szolgálnak a déli tagállamok. Görögország, Spanyolország vagy Portugália problémáinak kialakulásában ugyanis az is szerepet játszott, hogy saját valuta híján elveszítették gazdasági alkalmazkodóképességük jelentős részét. Például a leértékelés lehetőségét, aminek eredményeként Magyarország – mintegy 15 százalékos forintleértékelődés mellett – 7 milliárd eurónyi többletre tudta felpörgetni külkereskedelmi mérlegét.
De hazánkhoz hasonlóan halogatja a közös valuta bevezetését Csehország és Lengyelország is. Előbbiben 2019-re teszik az euró átvételét, Donald Tusk lengyel miniszterelnök pedig a kérdésről csupán annyit mond: „nem sietnek”. Nem véletlen, hogy 2009 januárja, Szlovákia csatlakozása, és általában a válság kirobbanása óta csak a balti államok igyekeznek a valutaunióba – nem törődve a válság miatt amúgy is halmozódó nehézségek további fokozásával sem. Az észtek, lettek, litvánok szinte irracionális áldozatvállalásának azonban inkább politikai, mint gazdasági okai vannak.
Ahogy az egyik lett elemző írja: ebben a térségben a kérdés úgy merül fel: vagy a rubel, vagy az euró. A szovjet birodalomtól való, minden áron történő menekülés pedig még azt is érhetővé teszi, hogy a balti polgárok lelkesen újraválasztják a súlyos gazdasági megszorításokról döntő kormányokat. Sőt az sem tántorítja el őket, hogy a jövőben akár költségvetésüket is megvétózhatja Brüsszel. Magyarország esetében pedig, már csak a közelmúlt éles politikai vitáira is gondolva, különösen visszás lenne a költségvetés ellenőrzésének brüsszeli kézbe helyezése.
Kárász Andor
