Az exportlehetőségekről tárgyalt Tokióban a japán társtárca miniszterhelyettesével és importcégek vezetőivel Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára – közölte az FM az MTI-vel.

Fotó: mti, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció

A minisztérium tájékoztatása szerint a japán félnek átadott dokumentumok alapján megszűnhetnek a madárinfluenza miatti kereskedelmi szankciók. Hozzátették, hogy Czerván György a hőkezelt baromfitermékek, valamint a cseresznye, a meggy, a kajszi, a szilva, az alma és a paprika exportjához szükséges szakmai dokumentációkat is átadta tokiói kollégájának.
    
Hivatalos programjának részeként az államtitkár több japán élelmiszerimportőr cég képviselőjével is tárgyalt az élelmiszer-kivitel lehetőségeiről, valamint megnyitotta a Foodex kiállítás magyar standját – írták. A 144 négyzetméteres kiállítótér új arculattal mutatja be a magyar termékeket a Távol-Kelet egyik legrangosabb élelmiszeripari rendezvényén – olvasható a közleményben.
    
Az FM hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek adatai alapján dinamikusan fejlődhet a Japánba irányuló az élelmiszerkivitel. Hozzátették, hogy a szigetországban ismerik és kedvelik többek között a magyar mangalicát, libamájat és a tokaji borokat, az együttműködést pedig erősíti, hogy Japán lesz az idei Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás (OMÉK) díszvendége szeptemberben.

MTI