Fellegi: Lesznek leépítések a közszférában
A jövőben a fejlesztési miniszter hatáskörébe kerülhet a lakossági (egyetemes) szolgáltatási körben szolgáltatott energia maximált árának meghatározása – az erról szóló törvénymódosítást szerdán terjesztette be a Fidesz frakció – mondta Fellegi Tamás a kormányülést követő tájékoztatón.
A fejlesztési miniszter már korábban megkezdte az országos szolgáltatókkal az árképzésről szóló tárgyalásokat – ezek lezárultáig árstopot rendelt el a kormány.
A kabinet ugyanakkor nem csak az országos, de a helyi energia és közműszolgáltatókat is arra kéri, hogy a moratóriumot tartsák be a tárgyalások lezárásáig. A tárgyalások már megkezdődtek a szolgáltatókkal, amelyek a közeljövőben is folytatódnak.
A kormány álláspontja szerint az állami intézményeknek is ki kell venni a részüket a megtakarításokból, ennek keretében átalakítják az állami cégek átláthatatlan bérstruktúráját. Így az MNV-hez tartozó cégek bértömegét a jelenlegi 322 milliárd forintról 270 milliárd forintra csökkentik, vagyis a megtakarítás mintegy 48 milliárd forint lesz.
Megszűnik az a gyakorlat, hogy az állami cégek igazgatóságit és felügyelő bizottságait klientúra építésre használják, így az igazgatósági tagok száma 330-ról 50-60-ra csökken.
Fellegi szerint csak az olyan stratégiailag fontos cégeknél marad meg az igazgatóság, mint a Magyar Villamos Művek, a MÁV vagy a Magyar Posta.
A bértömeg csökkentés keretében nem cél a tömeges elbocsátás – lesznek ugyan leépítések. Ezzel szemben az átalakítások célja az állami szféra hatékonyságának növelése – mondta Fellegi.
(napi.hu)