Közleményükben azt írták: a magyar helyreállítási terv elfogadásáról szóló tárgyalások közel voltak a lezáráshoz, ugyanakkor a gyermekvédelmi törvény elfogadását követően az EB „abszurd követelésekkel állt elő”.

Hirdetés

„Az ideológiailag vezérelt politikai támadások nyilvánvalóan lassítják a korábban, szakmai egyeztetések során kialakult terv elfogadását” – fogalmaztak, kiemelve, hogy ez ellentétes a magyar emberek érdekeivel.

A Miniszterelnökség felháborítónak nevezte, hogy a magyar baloldali európai parlamenti (EP-) képviselők „a tárgyalások befagyasztásáért, a magyar terv elgáncsolásáért lobbiznak Brüsszelben”.

Rámutattak: bíznak benne, hogy a magyar gazdaság újraindítását és versenyképességét támogató tervet szakmai és nem politikai alapon értékelik, a kérdés pedig független marad attól, hogy Brüsszel ragaszkodik az LMBTQ-aktivisták és -szervezetek beengedéséhez az óvodákba és iskolákba.

Korábban írtuk

A tárca felidézte, hogy a magyar fél a terv május 11-i benyújtását követően is „konstruktív párbeszédet” folytatott a bizottsággal.

A közlemény megfogalmazása szerint az nem igaz, hogy bármi gond lenne a magyar tervekkel. „Semmilyen valós ok nincs arra, hogy a magyar helyreállítási tervet az EU bármely szervezete elutasítsa” – tették hozzá.

„A bizottság hirtelen előhúzott új elvárásait megválaszoltuk. Magyarország már minden feltételt teljesített, amelyet az uniós RRF rendelet alapján a tagállamoknak teljesíteniük kell” – rögzítette a Miniszterelnökség, az uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközre (RRF) utalva.

Mint közölték, a bizottsággal hónapokig tartó egyeztetések során kialakított magyar terv megfelelően kezeli az országspecifikus ajánlásokat. „Folyamatosak a tárgyalások Magyarország és az Európai Bizottság között a magyar helyreállítási terv elfogadásáról, várjuk az Európai Bizottság döntését” – zárták közleményüket.