Folynak az egyeztetések a bankadórról
Egyelőre csak az tűnik biztosnak, hogy a kormányzat 200 milliárd forintot szeretne beszedni a pénzügyi szektortól még az idén. Csak találgatások tárgya, hogy ezt mi alapján fizetnék az egyes piaci szereplők, azaz a bankok, a biztosítók, vagy a lízingcégek.
A számítás alapjaként – legalábbis értesüléseink szerint – most felmerült a bankok hitelállománya, vagyis hogy összesen mekkora kölcsönt folyósítanak lakossági vagy vállalati ügyfeleiknek. Ez azonban most nem minden szereplőnél előnyös – véli Szép Péter, egy tanácsadó cég vezetője. Mint mondta: kérdés, hogy milyen matematikai számítási eljárást használnak, hiszen ez az állomány folyamatosan csökken.
Ha pedig nem a mostani időszakot, hanem az előző évek adatait nézik, annak az lenne a következménye, hogy egy régi eseménysorban lévő nagy teljesítményt, amit leadóztak hivatalosan, egy új vetítési alapként használnának – magyarázta Szép Péter.
Míg az OTP-nél az ügyfélhitelek 2009 végére 150 milliárd forinttal csökkentek a 2008 végihez képest, az Erste Banknál három százalékos növekedés jellemzi a lakossági hiteleket. Ha a mérleg főösszeget, vagyis a bank vagyonát, vagy az adózott eredményt nézzük, tavaly mindenhol csökkenést találunk 2008-hoz viszonyítva. Szép Péter szerint sem az eredmény, sem a mérlegösszeg nem biztos, hogy megfelelő számítási alap.
Az MR1-Kossuth Rádió értesülései szerint a kormányzat elvárásai a következők: bankoknak – miután amúgy is lenne 13 milliárd forint különadójuk – most összesen 133 milliárdot kell kitermelniük. A biztosítóknak pedig a hírek szerint 36 milliárdot kell majd fizetniük.
A takarékszövetkezetekről még nem sokat tudni, Szijjártó Péter azt mondta, kivették őket ebből a körből, de legutóbb még úgy volt, hogy 6,1 milliárdot rónak rájuk.
A fennmaradó összeg a pénzügyi vállalkozásoktól folyna be. A lízing- és faktoring cégek, hiába voltak veszteségesek tavaly, 12,5 milliárdot fizetnének, a pénzügyi közvetítők 3,2, az alapkezelők 2,2, a befektetési szolgáltatók 1,1, az MFB 5, a Budapesti Értéktőzsde 0,2 milliárdot adna.
Persze ezek a számok, az érdekérvényesítő képességtől is függően, változhatnak. Megállapodás június végére várható. A pénzt információnk szerint szeptember 30-ig kell befizetni. Újdonság, hogy állítólag nem három, csak két évre veti ki a kormány ezt a hatalmas összeget.
(MR)