Fotó: Feldman Zsolt, Facebook
Hirdetés

Feldman Zsolt szerint a magyar agrárium fejlődése már most jelentős, a jövedelmezőség javulása alapján az európai élmezőnybe került tavaly, a mezőgazdasági hitelállomány éves összevetésben nagyot nőtt, többsége beruházási kölcsön. Az agrárkivitel az eddigi adatok alapján nagymértékben járult hozzá a külkereskedelmi többlethez, 3338 milliárd forint éves termelési értéke pedig új csúcs a belföldi agrárkibocsátás történetében – tette hozzá.

Mint mondta, 2021 nem törte meg a fellendülést, bár felértékelte a kockázatkezelést, hiszen fagy, aszály, madárinfluenza, sertéspestis, alapanyag- és energiadrágulás nehezítette termelők helyzetét. Az államtitkár méltatta a 75 ezer taggal rendelkező kárenyhítési alapot, az öngondoskodást ösztönző biztosítási díjtámogatási rendszert, valamint a jégkármérséklő rendszert, amely az eddigi legintenzívebb évét zárta, átlagosan csaknem minden negyedik napon riasztania kellett.

Kiemelte egyúttal a tavaly létrejött krízisbiztosítási rendszert is, amelyhez keddtől kezdve egészen február végéig újra lehet csatlakozni. Az Európában egyedülálló, önkéntes rendszer minden termelőt segít olyan helyzetekben, amikor önhibán kívül csökkennek a jövedelmei – mondta.

Az OTP Bank Agrárágazati Igazgatóságának ügyvezető igazgatója az új kihívások miatt az eddigieknél rugalmasabb pénzügyi megoldásokat tekinti megoldásnak. Szabó István kiemelte, hogy a beruházásokról továbbra sem szabad lemondani, hiszen később még nagyobbak lehetnek a költségek. Hangsúlyozta, hogy az OTP továbbra is kiemelten fontosnak tartja a mezőgazdaságot finanszírozását.

Korábban írtuk

Az igazgató szerint az agrárhitelek állománya 2-3 éven akár a háromszorosára is nőhet. Az OTP Csoport 2021-ben növelte a részesedését ezen a téren, és a többi 10 külföldi piacát összesítve 1100 milliárd forint agrárhitelt nyújtott mostanáig – tette hozzá.

A Groupama Biztosító mezőgazdasági üzleti igazgatója elsősorban a klímaváltozás miatt számít az agrárbiztostási piac bővülésére. Baranyi Szabolcs elmondta, hogy Magyarországon a mezőgazdasági területeknek körülbelül fele biztosított, miközben Ausztriában 90 százalék ez az arány, belföldön tehát van még tere a növekedésnek. Tapasztalatai szerint a szemléletváltozás, az öngondoskodás térnyerése egyre látványosabb, és a növénybiztosítás mellett terjed a mezőgazdasági vagyontárgyak biztosítása is.

Az Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető igazgatója szerint a mezőgazdaság hiteligénye egyre jelentősebb, főképp beruházásokhoz. A tavalyi bővülést jól példázza, hogy az AVHGA tavaly adta ki a legtöbb hitelgaranciát beruházásokhoz – tette hozzá Herczeg András. Úgy vélte, a bizonytalanságok erősödése miatt továbbra is egyre nagyobb szükség lesz a banki kockázatok átvállalására.