Fotó: ShutterStock (illusztráció)
Hirdetés

Rigó Csaba arról is beszámolt, hogy a GVH június 5-én ágazati vizsgálatot indított, hogy betekintést nyerjen a műsorszolgáltatói piac működésébe, különösen az árazási gyakorlatokba, mivel úgy tűnik, hogy a kisebb műsorterjesztők drágábban jutnak a tartalmakhoz, amiért eleve versenyhátrányból indulnak a nagy cégekkel szemben.

Az ágazati vizsgálat még nem jelent konkrét versenyjogi vizsgálatot vagy eljárást, de ha lezárul, akkor javaslatokkal tudnak élni a piaci szereplők és akár a jogalkotó felé is – tette hozzá.

Az elnök bejelentette azt is, hogy eddig 4 eljárást indítottak olyan cégekkel szemben, amelyek a járványhelyzetet arra használták, hogy a fogyasztók megnövekedett hiszékenységét termékeik megtévesztő módon történő értékesítésére használják fel.

Korábban írtuk

A Facebook és a Booking.com bírságáról elmondta, hogy a Facebook esetében az ingyenesség mint a szolgáltatás egyetlen mérvadó tulajdonságának hangsúlyozása elegendő volt ahhoz, hogy ez megtévesztő fogyasztói tájékoztatásnak minősüljön. A Booking.com-ról hozott döntést pedig a szállásadók pozitív elismerése igazolta vissza, ami mutatja, hogy ténylegesen torzulásokat tud létrehozni egy agresszív értékesítési módszer a piacokon, ezért fontos ezek megfékezése.