A Pallas Athéné Alapítványok 1,31 milliárd forinttal gyarapították vagyonukat alapításuk óta, miközben csaknem 5 milliárd forint értékben több mint ezer oktatási, tudományos pályázatot támogattak – tájékoztatták a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai hétfőn az MTI-t.

A közleményben felidézték, az MNB által meghirdetett Pallas Athéné Közgondolkodási Program támogatása érdekében hat, egymástól és az alapítótól független alapítvány kezdte meg a tevékenységét oktatási, tudományos és kulturális területen. Az MNB a hatályos jogszabályoknak megfelelően döntött az alapítványoknak juttatott vagyon mértékéről, amely az alapításkor együttesen 259,6 milliárd forint volt, valamint 6,8 milliárd forint értékű ingatlan – hangsúlyozták.

Az alapítványok kötelesek megőrizni a rájuk bízott vagyont, azt nem költhetik el, csak befektethetik, és annak hozamát használhatják fel tevékenységük során. Az alapítványok kizárólag a befektetések hozamaiból gazdálkodhatnak, így tevékenységük évtizedeken át önfenntartó lesz – emelték ki.

A március 31-i állapot szerint a Pallas Athéné Alapítványoknak juttatott, összesen 266,4 milliárd forintnyi vagyonból a vagyon értéke 267,71 milliárd forint. A hat alapítvány és az általuk alapított gazdasági társaságok összességében 156,06 milliárd forintot magyar állampapírban, 21,53 milliárd forintot bankbetétben, 73,12 milliárd forintot ingatlanban tartanak, 17 milliárd forintot pedig vállalati kötvényekbe fektettek be – áll a közleményben.

MTI