Gyorsabban juthatnak uniós forráshoz a pályázók
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is támogatni kívánja a vállalkozásokat egy Tőkeiránytű elnevezésű új szolgáltatással, amely egy innovatív adatbázisban összegyűjtené a vállalkozások számára, fejlesztési célból releváns ipari parkokat, logisztikai központokat vagy éppen gazdasági komplexumokat. Az AFIOE júniusi hírlevele beszámol egy olyan felmérésről is, amely felállította az európai vállalkozók kedvenc városainak listáját, elégedettségi, népszerűségi szempontok alapján. Malmö, Frankfurt és Varsó elsőbbsége mellett Budapest nem bizonyult közkedvelt városnak a vállalkozók körében, és így csupán a sereghajtók között szerepelhet.
Az AFIOE hírlevél Pályázat rovatában egy új felhívásról olvashatunk, amely a kisvállalkozásokat hivatott támogatni. „A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése” (VF/2010-10222) című pályázati kiírás a gazdasági versenyképesség, a menedzsment képességeinek, valamint az alkalmazottak tudásszintjének fejlesztése érdekében 200 millió forintos uniós forrást bocsát a különféle projektek támogatására.
A Szakmai cikkek fókuszpontjába ezúttal a szakértelem, a képzettség, a távoktatás, illetve a piac szerepe került. A Magyar Innovációs Szövetség elnöke, Szabó Gábor véleménye szerint valójában nem a műszaki és természettudományos szaktudás hiányzik, hanem ennek megfelelő utánpótlása. Megoldás lehet a közösségi munka, vagyis a műszaki és természettudományos oktatás koncentrált fejlesztése, hiszen a magyar értelmiség ezen részének későbbi feladata lesz a gazdaságilag járható utak kijelölése. A távoktatás és az e-learning népszerűtlenségéről árulkodnak az elmúlt 10 év jelentkezési adatai: az információs és kommunikációs technológiák megújulása nem hoz forradalmat a különböző oktatási formák elterjedésében, hiszen ehhez elsősorban szükség lenne a fogalmak tisztázására és a munkaerő-piaci követelmények megváltozására.
Az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesületének (AFIOE) júniusi hírlevelét az alábbi linken érheti el:
http://www.fkp.hu/files/41_100032.html