Kiemelte: a jegybank adatai alapján januárban tetőzött az infláció, majd megindult az árdinamika lassú csökkenése. A prognózis szerint márciusban lassú dezinfláció, majd ezután erős dezinflációs pálya várható, jó esély van év végére az egyszámjegyű infláció elérésére.

Hirdetés

Hozzátette: az alapkamatot illetően továbbra is a türelmes megközelítés indokolt, ennek megfelelően változatlanul hagyták a kamatkondíciókat, és ismét egyhangú döntést hoztak.

Azt is elmondta, hogy az egynapos betéti tendereken továbbra is szükséges a 18 százalékos irányadó kamat fenntartása.

Április elsejétől – a korábbi terveknek megfelelően – napi megfeleléssel 10 százalékra emelkedik a bankok kötelező tartalékrátája, tovább szigorítják ezzel a kötelező tartalékeszköz likviditásra gyakorolt hatását.

Korábban írtuk

Számottevően csökkentek az energiaárak, így az energiaimporthoz kapcsolt euróeladási eszköz március 31-ig marad elérhető – ismertette.

Kitért arra, hogy a jegybank értékelése szerint a magyar bankrendszer tőke- és likviditási helyzete stabil.

A folyó fizetési mérleg hiánya megfeleződhet az idén, a javulás elindult. Ezután a külső finanszírozási képesség pozitívvá válik az előrejelzési horizont végére.

Kifejtette: a magas infláció megtörése fegyelmezett és összehangolt intézkedésekkel érhető el. Adataik szerint korábban 2-2,5 év alatt következett be a mostanihoz hasonló, 20 százalék feletti, magas infláció letörése. Szerinte vannak pozitív jelek, egyre szűkebb az átárazási mozgástér, az áremelési várakozások csökkennek, a belső kereslet mérséklődik.

Az alelnök rámutatott, hogy a magas infláció csökkenti a belső keresletet, fékezi a gazdasági növekedést. A munkaerőpiac eközben stabil, a munkaerő kereslet erős, a kínálat is bővült.

Arról is beszélt, hogy a globális befektetői hangulat a pénzpiaci turbulenciák hatására romlott. Azok az aggodalmak voltak meghatározóak, miszerint az amerikai bankcsődöknek továbbgyűrűző hatása lehet. Ugyanakkor a hazai bankok kiemelkedően teljesítik a szabályozói követelményeket, a tőke- és likviditási pozíciójuk erős, az amerikai helyzet egyedi problémákat tükröz.

Megerősítette: a jegybank kiemelt figyelemmel kíséri a nemzetközi pénzpiacokon megnövekedett bizonytalanság kockázati környezetre gyakorolt hatásait. Folyamatosan értékelik a beérkező adatokat, illetve az inflációs kilátások alakulását, és a kockázatok fokozódása esetén készek megtenni a megfelelő lépéseket – jelentette ki.

Kérdésre közölte: a két új monetáris tanácstag felkészült, jelentős tudású szakember, nagyban hozzá fognak járulni az MNB munkájához, felelős döntéseihez.