Ismét kritizálta a benzinárstopot a Demokratikus Koalíció, ezúttal Barkóczi Balázs, a párt szóvivője és országgyűlési képviselője támadta az intézkedést. A Gyurcsány-párt politikusa az ATV-ben csütörtökön úgy fogalmazott: az, amit most csinált a kormány, hogy ársapkát vezetett be, és főleg a benzináraknál, az üzemanyagáraknál, az energiahordozóknál, ez „egyrészt azzal járt, hogy korlátozzák a felhasználható benzin mennyiségét, másrészt pedig áruhiány lépett fel, és nem ellátási problémák miatt”.

Hirdetés

Nem meglepő Barkóczi véleménye, hiszen a DK politikusai már korábban is kritizálták az üzemanyagokra kivetett árstopot. Dávid Ferenc országgyűlési képviselő néhány hete az ATV-ben azt mondta, hogy nyugodtan lehet emelni a benzin árát, az emberek akkor is meg fogják venni. 

A DK gazdaságpolitikusa egykori egyetemi tanulmányait felidézve azt fejtegette, hogy az alkohol, a benzin és a cigaretta teljesen árrugalmatlan termék.

Az ársapka meghosszabbítása havonta akár több tízezer forintos megtakarítással ér fel mintegy 2,4 millió magyarországi háztartás számára. A Századvég Gazdaságkutató készített nemrégiben felmérést, amely szerint a világpiaci árak érvényesülésével júniusban a magyar autósoknak – a 76 literes, átlagos havi üzemanyag-fogyasztásukból kiindulva – átlagosan 21 ezer forinttal kellene többet fizetniük az üzemanyagért, ha nem lenne érvényben a hatósági árkorlátozás.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk