Miskolc figyelem! Fontos hírrel jelentkezünk Szingapúrból!

Szingapúrból jelentjük: 71 új munkahely létesül Miskolcon!

Gepostet von Szijjártó Péter am Mittwoch, 14. Oktober 2020
Hirdetés

A Szingapúrból jelentkező Szijjártó Péter elmondta: a Patec eddig is működött Miskolcon, alapvetően ablaktörlőkhöz gyártott eszközöket. Ez az autóipari beszállító vállalat most egy 1,7 milliárd forintos beruházást hajt végre Miskolcon. Ehhez félmilliárd forintos kormányzati támogatást kap. A beruházás 71 új munkahelyet jelent – hangsúlyozta.

Ez nemcsak az autóipari beszállító vállalat kapacitását növeli meg, hanem az ipari robotok gyártásának és fejlesztésének első fázisát is jelenti – tette hozzá.

A miniszter azt is elmondta, hogy a cég az egyik legnagyobb vállalatcsoport Szingapúrban – amely a hadiiparban is tevékenykedik -, és előrehaladott tárgyalásokat folytat a Rábával. Arról tárgyalnak, hogy a Rába futóműveket gyártson a szingapúri hadiipari vállalat járműveihez. Továbbá arról is zajlanak egyeztetések, hogy komplett harci járművek gyártását a Rábával közös vállalkozásban Magyarországra hozná a szingapúri vállalat – ismertette Szijjártó Péter.

Korábban írtuk