Fotó: MTI/Borsos Mátyás
Hirdetés

India gazdasága a világon a hetedik legnagyobb, a nemzeti teljesítménynek a 16 százalékát Mumbaiban és környékén állítják elő. Ebből a szempontból is különös jelentősége van annak, hogy a Mumbaiban, vagy a környékén működő indiai vállalatok – amelyek egyébként saját szektorukban a világ legnagyobbjai közé tartoznak – sorra hozzák beruházásaikat Magyarországra – tette hozzá.

Az indiai cégek már eddig is nagyon fontos szerepet játszottak a magyar gazdaság dimenzióváltásában, hiszen a legmagasabb technológiai színvonalú autóipari, elektronikai, szolgáltató és a megújuló energiaforrások területén működő beruházásaikat hozták Magyarországra – mondta.

Körülbelül 40 jelentős indiai vállalat működik ma Magyarországon, amelyek valamivel több mint 10 ezer embernek adnak munkát – emlékeztetett.

Kifejtette, tekintettel Európa legalacsonyabb szintű adóira, a rendkívül jól képzett és szorgalmas magyar munkaerőre, valamint Magyarország geostratégiai jelentőségére, most újabb ezer embernek munkát adó beruházásokról sikerült megállapodni mumbai, illetve e városkörnyéki autóipari, elektronikai és energetikai vállalatokkal, egyebek között olyan cégekkel, mint a Tata Sons, a Mahindra csoport és a Hinduja csoport. A munkahelyeket földrajzilag is jól elosztva hozzák létre Magyarországon, alapvetően a legmodernebb technológiával az autóiparban, szolgáltatóközponti tevékenységben és a megújuló energiaforrások hasznosításában.

A szóban forgó cégeknél tett látogatás mellett a külgazdasági és külügyminiszter Mumbaiban találkozott Bhagat Szingh Kosjarival, Mahárastra állam kormányzójával.