Inflációt meghaladó drágulás a busz- és a vonatközlekedésben
Drágábban jár februártól a vonat és a busz. A jegyek ára jobban, a bérleteké kisebb mértékben változik majd elseje után. Egy tíz kilométeres jegyért például az eddigi 210 helyett 245 forintot kell majd fizetni, ami mintegy 15 százalékos drágulást jelent. Ugyanerre a viszonylatra a bérlet ára 8500 helyett 9380 forintba kerül majd, ami körülbelül 10 százalékkal növeli az utasok költségeit. A közlekedési minisztérium az áremelést egyebek mellett azzal indokolta, hogy az egységes díjszabás 2007. májusi bevezetése óta a tarifák csak az egy- és kétforintos érmék kivonása miatti korrekció mértékével változtak.
Az utazási szokások feltérképezése miatt február elsejével a kormány bevezeti az úgynevezett regisztrációs jegyeket,. Ezekkel a 6 év alatti és 65 év feletti utasok, valamint a vasutas és Volán-dolgozók utazhatnak majd. Előzetes hírek szerint az ingyenes jegytípus 2010. február végéig minden társaságnál elérhető lesz majd. Mivel a kabinet a jövőben a kedvezményrendszer átalakítását tervezi, ehhez is segítséget nyújt majd a regisztrációs jegyek bevezetése.
A Fidesz szerint újabb pénzt vesznek ki az emberek zsebéből. Cser-Palkovics András, a párt helyettes szóvivője azt mondja, a kormánynak nem áremelésekkel, hanem a szolgáltatási színvonal növelésével kellene az utasszámot bővíteni, és ebből lehetne a MÁV-ot és Volán társaságokat többletbevételhez juttatni.
(Krónika)