Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Varga Mihály pénzügyminiszter mond beszédet az Óbudai Egyetem fejlesztéseinek bejelentésén Zsámbékon 2022. március 25-én

Varga Mihály ismertette, hogy az Óbudai Egyetem Székesfehérváron mechatronikai, Kaposváron okos- és hadiipari, míg Zsámbékon kiberbiztonsági, mesterséges intelligenciához kapcsolódó, valamint orvostechnikai és robotikai jövőipari innovációs parkot fejleszt kormányzati támogatással.

Hirdetés

Hozzátette, hogy „a tudásvezérelt technológiák beépítése a gazdaságba csak az egyetemek és a gazdaság szoros együttműködésével valósulhat meg”, és ez adta az alapját annak a döntésnek, amely a tudományos, vagyis a science parkok létrehozását eredményezte. Ezért olyan partnereket kell találni ezeken a területeken, amelyek az egyetemekkel összekapcsolódva vesznek részt a fejlesztésekben – fűzte hozzá a miniszter.

Varga Mihály az MTI-nek elmondta, hogy Magyarország ma már számos iparágban nemcsak követője, hanem alakítója is az innovációnak és a fejlődésnek. Rámutatott: a kormány célja, hogy az egyetemek és a gazdaság együttműködése tovább erősödjön, ezért minden korábbinál nagyobb, összesen 2700 milliárd forintos fejlesztést indít el a felsőoktatásban a következő években. A miniszter beszámolt arról, hogy a kormány tavaly a GDP csaknem 1,2 százalékát fordította az egyetemekre, az idén pedig ez az arány elérheti az 1,7 százalékot, szemben a 0,8 százalékos uniós átlaggal.

Kiemelte: növekvő forrásokkal erősítik a gazdaság és a felsőoktatás együttműködését, amely több innovációt, kutatás-fejlesztést, magasabb hozzáadott értékű munkahelyeket és erősödő gazdaságot eredményez.

A magyar gazdaság ellenállóbb és erősebb lett az elmúlt tizenkét évben – jelentette ki a tárcavezető.

Korábban írtuk