Fotó: mti, archív

Az ipari termelés öt százalékos növekedésére számít a kormány ebben az évben – mondta Pomázi Gyula, az iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkár szerdán az M1 aktuális csatornán.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint októberben az ipari termelés volumene 7,6 százalékkal, az év első tíz hónapjában 5,4 százalékkal volt nagyobb, mint az előző év azonos időszakában. 

A Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, jól teljesített a feldolgozóipar és ezen belül külön figyelmet érdemel az elektronika 10,7 százalékos, a járműipar majdnem 4 százalékos, és az élelmiszeripar szintén majdnem 4 százalékos bővüléssel.

Hozzátette, az utóbbi időszakban több olyan beruházás és befektetés indult el, amelyek kapacitásbővítést eredményezhetnek a következő 1-3 évben.

Az idei év első kilenc hónapjában 15,8 százalékkal bővültek a beruházások, ami – kiegészülve az uniós forrásokkal – jó alapot teremt a további dinamikus növekedéshez – fogalmazott a helyettes államtitkár.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdai közleménye szerint 2010 januárja óta az ipar teljesítménye 37 százalékkal, 2014 elejétől pedig 20,3 százalékkal nőtt Magyarországon. Ez utóbbi eredménnyel Magyarország az első helyen áll a régiós országok között az Európai Unió 7,9 százalékos átlagát meghaladva – közölték.

A tárca szerint az ágazat termelésének további növekedését fokozhatja, hogy a társasági adókulcs idén januártól 9 százalékra csökkent és a feldolgozóipari beruházások az első három negyedévben 15,8 százalékkal emelkedtek. Az ipar fejlesztését, a kapacitások bővítését az Irinyi-terv is támogatja, a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően pedig a jövőben is számítani lehet az egyes ágazatok teljesítménynek növekedésére – tették hozzá.

(MTI)