Parragh László a kamara tevékenységéről tartott beszámolójában hangsúlyozta, a köztestület az elmúlt években sokat tett azért, hogy a magyar gazdaság sikereket tudott elérni, a koronavírus miatt előállt helyzetben pedig javaslataival járul hozzá a válság kezeléséhez, a kilábaláshoz.

Hirdetés

Elmondta, hogy a kamara aktívan részt vesz a gazdaságfejlesztésben, a szakképzés, a felnőttképzés, a felsőoktatás alakításában, a külgazdasági tevékenyég erősítésében, a vállalati vitarendezésben, az európai uniós forrásokból finanszírozott projektek megvalósításában.

Kifejtette, hogy a gazdaságfejlesztés és érdekérvényesítés területén aktívan részt vettek a bérmegállapodási programok kidolgozásában, az európai uniós források hatékony felhasználásának előkészítésében. Támogatták továbbá a kormány gazdaságfehérítő intézkedéssorozatát a vállalkozói észrevételek közvetítésével, az adózási környezet folyamatos finomhangolását a vállalkozói szféra jövedelempozíciójának és versenyképességének javítása érdekében, köztük a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) átalakítását.

Az MKIK elnöke szólt arról is, hogy a kamara fontos szerepet tölt be a szakképzésben, hozzájárult a duális képzés társadalmi és politikai elfogadtatásához. Működtetik az Ágazati Készség Tanácsokat, részt vettek az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) racionalizálásában.

Korábban írtuk

Parragh László szerint erős hazai vállalkozói bázisra van szükség, és a gazdasági versenyképesség javítása érdekében fenn kell tartani a növekedésbarát adórendszert, a vállalkozások finanszírozásának támogatását, amelyben a Széchenyi-kártya program fontos szerepet tölt be, és bizonyította létjogosultságát.

A kamarai hálózat előtti kihívásnak nevezte, hogy a válsághelyzetben valamennyi vállalati problémára választ tudjanak adni.

A küldöttek megválasztották az MKIK 40 tagú elnökségét.

Miklóssy Ferencet, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökét az MKIK általános alelnökének választották. Az MKIK alelnöke lett Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Fasimon Sándor, az INA igazgatósági elnöke, Horváth Vilmos, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke, Kovács J. Attila, az MKIK és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműipari alelnöke, Markovszky György, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Vereczkey Zoltán, a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A küldöttek döntöttek az MKIK ellenőrző, valamint az etikai bizottságáról is.