Fotó: Vermes Tibor/Demokrata (archív)
Hirdetés

A műsorban arról beszéltek, hogy egyre többen választják a koronavírus-járvány alatt a magyar előállítású élelmiszereket.

Jakab István erre reagálva megjegyezte, a járvány elején felvásárlási láz kezdődött, ami pozitívan hatott a magyar gyártmányú élelmiszer forgalmára.

Rámutatott: például a közétkeztetésben, közellátásban 500 milliárd forintnyi élelmiszert fogyasztanak el évente, ebből 350 milliárdnyi importból származik.

Korábban írtuk

A cél az, hogy ez az arány megváltozzon, és minden területen inkább a magyar élelmiszert használják – fűzte hozzá.

Elmondta azt is, meggyőződésük, hogy Magyarország szinte minden élelmiszerből képes önellátóvá válni – kivéve a déli gyümölcsöket, és még néhány terméket -, ezért fontos, hogy amit helyben megtermelnek, azt ott is használják fel, hogy ne a multi áruházláncok raktáraiból árasszák el a kiskereskedelmet – hangsúlyozta

Ez a gondolkodás – Jakab István szerint – új megközelítést igényel, aminek része, hogy közvetlenül össze kell kapcsolna az élelmiszer-feldolgozót és a -kereskedőt. Így a termelési lánc zárttá válik, és közvetlenül képes az élelmiszert biztosítani.