A magyar kormány képviseletében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter részt vett a II. Taskenti Nemzetközi Befektetési Fórumon. A rendezvényen – többek között – jelen volt Shavkat Mirziyoyev üzbég elnök, Muhammed Salaiman Al Jasser, az Iszlám Fejlesztési Bank elnöke, Olga Algayerova, az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának főtitkára, valamint Suhail Mohammed Al Mazrouei, az Egyesült Arab Emirátusok energetikai és infrastrukturális minisztere, Akylbek Japarov, a Kirgiz Köztársaság miniszteri kabinetjének elnöke.

Hirdetés

Nagy Márton beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarország és Üzbegisztán gazdasági kapcsolatai folyamatosan erősödnek, a két ország közötti kereskedelmi volumen a globális lassulás ellenére is növekedett, miközben kiváló együttműködések figyelhetők meg a gyógyszeripar, az infokommunikáció, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a gépgyártás és a vegyipar területén.

A miniszter kiemelte, hogy a magyar-üzbég startup program keretében már 9 közös projekt indult el, a 2022-2023-as időszakra közös ipari együttműködési program létesült, az OTP pedig megállapodást írt alá Üzbegisztán 5. legnagyobb bankjának (Ipoteka Bank) megvásárlásáról.

Nagy Márton bejelentette, hogy az Üzbegisztánban tevékenykedő magyar piaci szereplők támogatása érdekében – beleértve a magyar-üzbég vegyesvállalatokat is – 2023 harmadik negyedévében 50 millió dollár kezdőtőkével Magyar-Üzbég Magántőkealap jön létre, melynek kerete a későbbiekben 200 millió dollárra bővülhet.

Hangsúlyozta, hogy a magyar-üzbég gazdasági kapcsolatok nagy lehetőségek előtt állnak, a feleket nemcsak üzleti együttműködés, hanem személyes tisztelet és barátság is összeköti – ismerteti a GFM közleménye.

Korábban írtuk