Az elemzői konszenzus 136,541 milliárd forintos negyedéves konszolidált korrigált adózás utáni eredménnyel számolt, ami éves összevetésben 6 százalékos, negyedéves alapon 54 százalékos növekedést feltételezett.

Hirdetés

A Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön hajnalban közzétett, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentés alapján az OTP csoport 2022 január-júniusban 250,752 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami 2 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakinál.

Az első féléves adózás utáni eredményt a jellemzően nagy negatív egyedi tételeken (a magyarországi különadók, orosz goodwill leírás) túl döntően a kockázati költségek, illetve a továbbra is dinamikus üzleti aktivitásnak köszönhetően növekvő alapbanki bevételek alakították – írták. Az első negyedévben elszenvedett jelentős ukrán és orosz veszteségekkel szemben a második negyedévben mind az ukrán, mind pedig az orosz operáció korrigált eredménye pozitívba fordult, a kockázati veszteségek érdemben csökkentek.

Az árfolyamhatás is segítette az eredmények alakulását: a második negyedévben a forint valamennyi csoporttagi devizával szemben gyengült.

Korábban írtuk

A csoport mérlegfőösszege június végén 30 822,224 milliárd forintot tett ki,  éves alapon 12 százalékkal nőtt.

A bruttó árfolyamszűrt ügyfélhitelek az első hat hónapban 6 százalékkal 18 988,181 milliárd forintra nőttek; az ügyfélbetétek állománya 5 százalékkal emelkedett 23 552,123 milliárdra.

A csoport konszolidált, IFRS szerinti tőkemegfelelési mutatója a negyedév végén 16,4 százalék volt, 0,6 százalékponttal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

A bevételek dinamikusan, 22 százalékkal nőttek az első fél évben; ezen belül a nettó kamateredmény hasonló mértékben, a díj- és jutalékeredmény ettől alig elmaradva, 19 százalékkal bővült. Az egyéb nem kamatjellegű bevételek éves alapon 31 százalékkal nőttek. A konszolidált hathavi nettó kamatmarzs 3 bázisponttal javult 3,50 százalékra a tavalyi bázisidőszakhoz képest.

A hathavi konszolidált működési költségek forintban 15 százalékkal nőttek éves alapon; a kiadások és bevételek aránya 47,3 százalék volt.

Az első fél évben 208 milliárd forintnyi korrekciós tétel terhelte az adózás utáni eredményt, melyből 86 milliárd forint a második negyedévben jelentkezett. Az extraprofit-adó ebből 68 milliárd forintot, a kamatstop-hatás 10 milliárd forintot, a Sberbank-kártalanítás 2,5 milliárd forintot, a törlesztési moratórium meghosszabbítása 1,8 milliárd forintot tett ki.

A jelentés szerint a második negyedévben valamennyi leánybank nyereséges volt, a legnagyobb javulás az orosz, ukrán, bolgár és moldáv egyedi teljesítményében volt tapasztalható negyedéves bázison.

Az OTP Core korrigált adózott eredménye 168,887 milliárd forint volt az első fél évben, ami a megelőző évit 57 százalékkal haladja meg.

Az OTP Bank Ukrajna 146 millió forint adózott eredményt ért el a második negyedévben, az előző negyedévi 34,4 milliárd forint veszteséget követően.

Az OTP Bank Oroszország 12,47 milliárd forint nyereséget könyvelt el a második negyedévben az első negyedévi 24 milliárd forintos veszteség után.

Az orosz és ukrán operációk nélküli teljesítményt illetően a menedzsment 2022-es várakozása az, hogy az árfolyamszűrt teljesítő (Stage 1+2) hitelállomány organikus növekedése 10 százalék feletti lehet, a kamatmarzs stabilizálódhat, a korrigált jövedelmezőségi mutató, a hitelkockázati költség ráta és a működési költséghatékonyság 2021-hez hasonló lehet. Az év hátralévő részében a második negyedévinél kisebb, ugyanakkor pozitív profit hozzájárulást várnak az orosz leánybanktól. Az ukrán leánybank teljesítményét elsősorban a kockázati profil

alakulása befolyásolhatja – jelezték a jelentésben.

Az OTP részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A szerdai kereskedést 5 százalékos emelkedéssel 9370 forinton zárta a papír, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 19 590 forint, a legalacsonyabb 7738 forint volt.