Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Az eseményen Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára Magyarország elmúlt évtizedben elért gazdasági eredményeit ismertetve arról beszélt, harminc év után tavaly először emelkedett 4,5 millió fölé a foglalkoztatottak létszáma, az adat az elmúlt tíz évre vetítve 800 ezres bővülést mutat. A munkanélküliek száma jelentős mértékben, a lakossági létszám 3,3 százalékára csökkent, amire a rendszerváltás óta nem volt példa – tette hozzá.

Fontos, hogy a vállalkozások eredményessége és a kormányzati intézkedések révén 2010 óta az átlagkeresetek több mint 80 százalékkal emelkedtek, ezen belül a legnagyobb arányban a legkevesebbet kereső emberek bére nőtt – ismertette az államtitkár. Rákossy Balázs szavai szerint a következő években a magyar gazdaságpolitika fontos célkitűzése többek közt a bérnövekedés megtartása, az adóterhek mérséklése és a családok további támogatása lesz.

A vállalkozásokra kitérve az államtitkár kifejtette, tavaly több mint 101 nagyberuházásról született döntés Magyarországon, ami azt mutatja, hogy a külföldi befektetők is nagy bizalommal vannak a magyar gazdaság iránt.

A következő években mintegy 1700 milliárd forintnyi fejlesztés fog megjelenni Magyarországon, a nagyberuházók jelenléte a beszállítói láncaikon keresztül lehetőséget fog kínálni a magyar kis- és középvállalkozások számára is – fogalmazott.

Az államtitkár a tiszavasvári cégről szólva elmondta, a Quick 2000 Kft. az elmúlt években több mint 510 millió forint értékű fejlesztéspolitikai támogatást használt fel beruházásai megvalósításához és kapacitásainak bővítéséhez.

Nagy Bálint, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, a 140 dolgozót foglalkoztató, 1991-ben alakult családi vállalkozás az összes nagy hazai gyógyszeripari cég számára gyárt egyedi berendezéseket, laborjukban gépeket is fejlesztenek az ágazat számára. A mostani két, párhuzamosan zajló beruházás közül az egyikben egy műhelycsarnokot építettek, valamint lemezmegmunkáló és hegesztőgépeket vásároltak 156 millió forint értékben, ötvenszázalékos hazai és uniós támogatás segítségével.

A másik projekt során egy meglévő raktárt bővítettek ki és gépeket vásároltak összesen 196 millió forintból, amelyből a 100 milliós bankhitel és 50 milliós támogatás mellett önerőt is felhasznált a cég – mondta Nagy Bálint.

Az eseményen köszöntőt mondott Vinnai Győző, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Román István kormánymegbízott.

A nyilvános cégadatok szerint a társaság nettó árbevétele 2017-ben 1,1 milliárd, 2018-ban pedig csaknem 1,5 milliárd forint volt, adózott eredménye a 2017-es 219 millió forintról 2018-ban 141 millió forintra csökkent.