Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A KSH legfrissebb közlése szerint a második negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene 18,8 százalékkal haladta meg a múlt év időszakának szintjét.

Az államtitkár hozzátette, jelenleg 3300 milliárd forintnyi kapacitás bővítő beruházás van folyamatban, ez az összeg a GDP 8 százalékával egyenértékű. Kiemelte, a tervezett fejlesztések megvalósítását követően további ütemes gazdasági bővülés várható.

A PM által az MTI-nek szerdán eljutatott közlemény szerint több mint 4000 milliárd forintnyi beruházás valósult meg Magyarországon az idei első fél évben, ami érdemben járult hozzá a kimagasló gazdasági növekedéshez. A közel 20 százalékos bővülésben fontos szerepe van a kormány beruházásösztönző intézkedéseinek, az uniós források felhasználásának, az otthonteremtési program sikerének, valamint a tőkevonzó gazdaságpolitikai és kedvező üzleti környezetnek.

Az adatok egyértelműen jelzik, hogy továbbra is dinamikus a magyar vállalkozások beruházási kedve.

A magyar gazdaságban magas termelői kapacitáskihasználtság jellemző, amely a beruházások és így a GDP hosszabb távú bővülését vetíti előre.

A kormány növekedést elősegítő gazdaságpolitikájának eredményeként a magyar beruházási ráta 2017 óta folyamatosan emelkedik. A mostani adatok ismeretében ez már 27 százalék felett alakulhatott, aminek köszönhetően Magyarország már az uniós tagállamok élmezőnyében szerepel, a visegrádi országok átlagát is jóval meghaladva.

A kedvező folyamatok várhatóan a jövőben is fennmaradnak, amihez a Gazdaságvédelmi akcióterv már elindult intézkedései, illetve a versenyképességi program beruházásösztönző elemei egyaránt hozzájárulnak – olvasható a minisztérium közleményében.