A HNT a szüret felénél úgy látja, hogy a maximális terméshozam 2020-ban 3,5-3,6 millió mázsa körül alakul, amely megközelítőleg 2,2-2,5 millió hektoliter bor előállítását vetíti előre. Ez a mennyiség nemcsak a múlt évi 2,7 millió hektolitertől marad el, de az előzetesen becsült mennyiségtől is.

Hirdetés

A közleményben kiemelték azt is, hogy a minőségre nem lehet panasz, a leszüretelt szőlő egészséges, így megvan a kiváló évjárat lehetősége. A szőlőárak országosan a tavalyihoz képest valamivel magasabbak, némely vörösboros borvidéken jelenleg is egyeztetnek a felvásárlási árakról.

Borvidéki szüreti körképük alapján a Pannon borrégióban a szüret már augusztus közepén megkezdődött, a fehér szőlők zöme már a feldolgozókba került. A jelenlegi helyzet szerint növény-egészségügyi problémák nem jelentkeztek, a csapadékhiány miatt azonban a termés kisebb lett, miközben kiváló mustfokokat mértek.

A fehér szőlők szüretét befejezték a Balatonboglári borvidéken, már a pincékben forrnak az Olasz rizlingek és a Rajnai rizlingek is. A mennyiség mintegy 20 százalékkal marad el a várakozástól, a kiváló minőség megmaradt, amely annak is köszönhető, hogy kevés volt a hőségnapok száma.

Korábban írtuk

A Kunsági borvidéken a szüret nemsokára befejeződik, már csak kisebb tételek, mint például a Kövidinka, a Kékfrankos, a Cabernet-ek maradtak a tőkéken. A tavalyihoz képest később kezdték a betakarítást, augusztus 18-20-a körül szedték az első Irsai Olivér fürtöket, azóta szinte minden fajtát betakarítottak.

A Pannonhalmi borvidéken bizakodók az idei szüretet tekintve. A fehérszőlők minőségével és mennyiségével elégedettek, magas cukortartalom és szép savak jellemzik az idei termést. Ezért a HNT szerint minden adott, hogy jó borok készüljenek, és egy kiváló évjáratnak könyvelhessék el az idei évet. A tőkéken maradt termés és a késői kékszőlők szedése még várat magára.

Tokaj-Hegyalján a szüret elején járnak, a korai fehér fajták, mint a Sárgamuskotály és a Kabar szedése lassan a végéhez közeledik. Ugyanakkor egyes dűlőkben a száraz fehér bor alapjául szolgáló Furmint és Hárslevelű szüretelése megkezdődött. Még a munka nagyja előtt állnak a borvidéken, de az aszúsodás már szépen beindult, a szőlő magas mustfokkal rendelkezik, ezért ígéretes évjárat várható. Jelenleg úgy tűnik, hogy mennyiségét tekintve átlagosnak mondható az idei év, de a végső eredményre várni kell – ismertette a HNT.

A Bükki és a Mátrai borvidékek lesznek a 4. Bormedence Kárpát-medencei borünnep díszvendégei; a 14 történelmi borrégió több mint 50 kiállítójának mintegy 150 borát felvonultató borkóstolót október 10-én a Duna palotában rendezik meg.

A Magyar Bor Intézet 2017-ben indította el a Bormedencét olyan borkóstolóként, amely a Kárpát-medencei bortermelőkre és szőlőfajtákra koncentrál – idézte fel a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Takács Marcell főszervező.

Mint hozzátette, idén a vírushelyzet miatt a megszokottnál kevesebb határon túli borász tud eljönni, de így sem hiányoznak a külhoni borok, és erős lesz az anyaországi felhozatal is.

A főszervező hangsúlyozta, hogy a Bormedence olyan kisebb pincészeteket is el szokott hozni Budapestre, amelyek nagy rendezvényeken csak ritkán tűnnek fel, noha boraik minősége alapján ez indokolt lenne.

A Bormedence sétáló kóstolóját hagyományosan bemutatók, mesterkurzusok egészítik ki, idén minden eddiginél több ilyennel várják a közösséget – jegyezte meg.

Szentesi József nadapi (Etyek-budai borvidék) bortermelő például régi, csaknem teljesen eltűnt Kárpát-medencei szőlőfajtákból válogat, a Bükki borvidéket Hajdu Roland borász, a Szövetség a Bükki Borvidékért vezetője mutatja be, Karner Gábor mátrai borász pedig a Kárpát-medence naturális borairól ad elő, de lesznek, rövidebb, kötetlenebb kurzusok is – ismertette a programot Takács Marcell.

Hajdu Roland az idei díszvendég Bükkről szólva hangsúlyozta, hogy nagy múltú, történelmi borvidékről van szó, amely az elmúlt száz évben szorult háttérbe két erős szomszédja, Eger és Tokaj között. Miskolc a 16-17. században Magyarország legnagyobb borkereskedelmi központja volt, és ma is több mint kétezer borpince található még a város határain belül – fűzte hozzá.

A Bükk 17 ezer hektár termőterülettel rendelkezik (ebből 15 ezer hektár első osztályú), ám ebből csupán ezer hektáron folyik jelenleg gazdálkodás.

Az utóbbi időkben azonban számos fiatal borász tűnt fel, akik immár prémium tételeket termelnek a Bükk első osztályú dűlőiben, némelyikük Michelin-csillagos éttermeknek is szállítva – mondta el Hajdu Roland.

Takács Marcell szót ejtett a szervezők járványellenes intézkedéseiről is. Mint közölte, minden látogatót maszkviselésre kérnek olyankor, amikor nem kóstol bort, és a kiállítók asztalai is egymástól távolabb helyezkednek el, elkerülendő a nagyobb csoportosulások kialakulását.