Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Kántor Sándor az MTI érdeklődésére elmondta, hogy tavaly meghaladta a 6,76 millió hektolitert az öt legnagyobb magyar sörgyártó forgalma, amelyből a belföldi termelés közel 6,1 millió hektolitert tett ki.

Az idei várható csökkenést azzal magyarázta, hogy a sörfogyasztás szempontjából legerősebb hónapokból a májusi időjárás kifejezetten hűvösebb volt a megszokottnál, emellett a többi hónapban is hiányoztak a tartósan megmaradó, kimagaslóan forró napok.

Kitért arra, hogy a magyar sör exportpiacain a verseny erősödése tapasztalható, emiatt az export 9 százalékkal esett vissza az első három negyedév adatai szerint.

Piaci információk szerint a teljes sörimport az idén 20 százalékot meghaladó növekedést mutat, amiből a magyar termelők behozatalának aránya ugyan csak ennek a felével nő, de így is a teljes belföldi forgalmuk 12 százalékára, 700 ezer hektoliter fölé emelkedhet 2019-ben – tette hozzá.

Az öt vállalat általános forgalmi adó (áfa) befizetései tavaly elérték a 30,5 milliárd forintot, jövedéki adó befizetéseik meghaladták a 42,6 milliárd forintot. Ezzel a vezető magyar sörgyárak 2018-ban is növekvő mértékben vették ki a részüket a közteherviselésből, összes adó- és járulékbefizetéseik meghaladták a 80 milliárd forintot, ezt a mértékű költségvetési befizetést a csökkenő forgalom ellenére várhatóan idén is teljesítik majd – mondta Kántor Sándor.

Kitért arra is, hogy míg az alkoholmentes szegmens immár eléri a teljes forgalom 5 százalékát, addig a csökkentett alkoholtartalmú ízesített sörök forgalma tavalyhoz képest 25 százalékkal is eshet az idén.

A Magyar Sörgyártók Szövetségét, a vezető hazai sörgyártók érdekképviseleti szervezetét 1992-ben alapították. A szervezet tagja a brüsszeli székhelyű Európai Sörgyártók Szövetségének (Brewers of Europe).