A Magyar Nemzet egy adószakértőre hivatkozva azt állítja, kijátszható az a passzus, amely szerint a több lakóingatlannal rendelkezőknek valamennyi lakásuk után kell vagyonadót fizetni.

A szakértő emlékeztetett arra: azon ingatlan után, amelyben életvitelszerűen él valaki, csak akkor kell adót fizetni, ha az otthon forgalmi értéke 30 millió forintnál magasabb. A második ingatlan 15 millió forint felett adóköteles, a harmadik és az összes többi után pedig már az első forinttól közterhet kell leróni. Az adót a tulajdonosnak vagy a haszonélvezeti jog jogosultjának kell megfizetni.

Ezek alapján a több ingatlannal bíró családoknak nem kell mást tenniük, minthogy a gyerekek, rokonok javára haszonélvezetet jegyeztetnek be a lakásokra és az érintettek oda is költöznek. Ebben az esetben pedig már az a szabály érvényesül, hogy csak akkor kell vagyonadót fizetni, ha az ingatlan forgalmi értéke 30 millió forintnál több.

(hirado.hu/Magyar Nemzet)