Kína és a kelet-közép-európai országok együttműködése kölcsönösen előnyös minden országnak – mondta Li Ko-csiang kínai miniszterelnök a Kína és 16 kelet-közép-európai ország gazdasági és kereskedelmi fórumának megnyitóján, hétfőn Budapesten.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A kínai kormányfő kiemelte: az elmúlt években jelentősen erősödött Kína és a kelet-közép-európai országok gazdasági együttműködése, amellyel az eurázsiai kontinens két oldalát hozzák össze.

Kitért rá: országa nagy gazdasági lendületben van, évente rengeteg új cég jön létre, amelyek nagyon sok munkahelyet hoznak létre és a hagyományos ágazatokat is modernizálják.

Úgy vélte, racionális Kína és a kelet-közép-európai országok együttműködése, mert összhangban áll a globalizáció tendenciáival, a kereskedelem és a beruházás előmozdításának szükségességével. Ebben az együttműködési  keretben az országok kiegészítik, erősítik egymást, új utakat találhatnak az érvényesülésre a nemzetközi piacokon – közölte. Hozzátette: remélhetőleg a kínai import nyújtotta lehetőségekből sok kelet-közép-európai cég is részesülhet.

Megjegyezte: a turizmus is jelentős fellendülésben van, minden évben egyre több kínai turista érkezik a közép-európai régióba. A kínai miniszterelnök emlékeztetett: a mostani a hetedik ilyen üzleti találkozó, és hamarosan kezdődik a hatodik csúcstalálkozó az érintett országok vezetői számára. Azért rendeztek eddig eggyel több üzleti fórumot, mert a fórum ötletéből született a kezdeményezés, hogy hasonló körben csúcstalálkozót is szervezzenek – mutatott rá.

MTI