Fotó: ShutterStock.com/Iakov Filimonov
Hirdetés

A statisztika szerint nagyjából harmincezren dolgoznak a 15-19 éves korosztályban, és 258 ezer 20-24 év közötti alkalmazottat tartanak nyilván.

A kereseti adatok szerint a 25 évnél fiatalabbak bruttó átlagfizetése háromszázezer forint körül alakul, amiből kiszámítható, hogy a tervbe vett szja-mentesség átlagosan havi 45 ezer forintot jelenthetne az érintetteknek, ennyi maradna a zsebükben. Ugyanezen számokból kalkulálható ki az, hogy az államnak évente 155 milliárd forintos kiadást jelentene az intézkedés. Az adószakértő hozzátette: az utóbbi összeg elkölthető pénzként jelenne meg a gazdaságban, vagyis a kormányzati intézkedés növelheti a fogyasztást.

Honyek Péter kifejtette azt is, hogy az szja-mentesség „tisztíthatná” a foglalkoztatást, a fiatalokat kevésbé alkalmaznák feketén.

Az is elképzelhető, hogy az adómentesség miatt többen döntenének úgy, hogy hamarabb állnak munkába, ahogy a diákszövetkezetek helyzete is megváltozna.

Korábban írtuk

„A szövetkezetekben dolgozó diákok bére már most is mentesül a járulékfizetés és a munkáltatói közterhek alól, ha a személyi jövedelemadót sem kellene megfizetni, akkor semmilyen közteher nem jönne szóba ennél az alkalmazási módszernél” – magyarázta a szakértő.

A Magyar Nemzet emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök egy hete jelentette be: 2022. január elsejétől azok a fiatalok, akik még nem töltötték be a 25. évüket, személyijövedelemadó-mentességet kapnak. Orbán Viktor akkor úgy vélekedett: a gazdasági kilábaláshoz a nyugdíjasok, a családok és a vállalkozások mellett a fiataloknak is anyagi segítséget kell adni.