Bodó Sándor közölte: a Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedéseinek köszönhetően ezzel már hetedik hete csökken a munka nélkül lévők száma.

Hirdetés

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a foglalkoztatási adatok is bizakodásra adnak okot, hiszen a júniusi mutatók májushoz képest már 58 ezres létszámnövekedést jeleztek.

A veszélyhelyzet miatt elsőként és leginkább nehéz helyzetbe jutott ágazatok közül a kereskedelemben, a turizmus-vendéglátásban és a feldolgozóiparban is a többszörösére emelkedett a bejelentett új álláshelyek száma.

Bodó Sándor hozzátette, a gyors és célzott kormányzati intézkedéseknek köszönhetően érdemben sikerült csökkenteni az álláskeresők számát, miközben az elhelyezkedetteké a múlt héten már a 20 ezret közelítette.

Korábban írtuk

A Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései a 2010 utáni időszak eredményeire építve nagymértékben segítik a magyar gazdaság kilábalását a koronavírus okozta válságból. Magyarország továbbra is az Európai Unió azon tagállamai közé tartozik, ahol az egyik legalacsonyabb a munkanélküliség – tudatta.

Az ITM által gondozott bértámogatási programok összességében több mint 260 ezer munkahely megőrzését tették lehetővé. A bértámogatások és a további akciótervi lépések (például hitellehetőségek, adó- és járulékkedvezmények, képzések) eddig több mint 1 millió munkavállalón segítettek. A kormány változatlanul azon dolgozik, hogy a lehető legtöbb munkahelyet megvédje, és amennyit a vírus mégis tönkretesz, annyi újat létrehozzon – közölte.