„Mély megdöbbenéssel és szomorúsággal látjuk az ukrajnai háború emberi és gazdasági áldozatokkal járó pusztításait. Emberek halnak meg, sebesülnek meg és kényszerülnek menekülésre, az ország infrastruktúrájában pedig óriási károk keletkeznek. Az ukrán nép mellett állunk ezekben a szörnyű napokban” – írja az IMF és a Világbank közös közleménye.

Hirdetés

A dokumentum megállapítja, hogy a háború más országokra is jelentős hatással lesz. A nyersanyagárak emelkednek, és fennáll a veszélye, hogy tovább fokozzák az inflációt, amely leginkább a szegény rétegeket sújtja majd. A konfliktus elhúzódása esetén pedig a pénzügyi piacok zavarai is tovább súlyosbodnak. Az elmúlt napokban bejelentett szankcióknak szintén jelentős gazdasági hatásuk lesz.

„Felmérjük a helyzetet, és nemzetközi partnereinkkel megvitatjuk a megfelelő politikai válaszlépéseket. Intézményeink együtt vizsgálják Ukrajna megsegítésének lehetőségeit finanszírozási és szakpolitikai területeken, és a lehető leghamarabb növelni fogjuk a támogatást. Napi kapcsolatban állunk a hatóságokkal a válságintézkedésekről” – fogalmaz a közlemény.

A közlemény hangsúlyozta, hogy az IMF megvizsgálja Ukrajna sürgősségi finanszírozás iránti kérelmét – a gyorsfinanszírozási eszközön keresztül -, amelyet az igazgatótanács már a jövő héten meg fog tárgyalni. Emellett továbbra is dolgozik Ukrajna készenléti hitelkeret-megállapodásának programján, amelynek keretében június végéig további 2,2 milliárd dollár áll rendelkezésre.

Korábban írtuk

A Világbank-csoport 3 milliárd dolláros támogatási csomagot készít elő az elkövetkező hónapokra, kezdve egy legalább 350 millió dolláros, gyorsan folyósítható költségvetés-támogatási művelettel, amelyet ezen a héten terjeszt az igazgatótanács elé jóváhagyásra. Ezt követi majd egy 200 millió dolláros, gyorsan folyósítható támogatás az egészségügy és az oktatás számára. Ez a csomag magában foglalja a Világbank számos fejlesztési partnere finanszírozási keretének  mobilizálását is. „Örömmel vesszük tudomásul számos kétoldalú együttműködő partnerünk már bejelentette támogatásait is” – fogalmaz a közlemény.

„A Világbank és az IMF együttműködik a konfliktusnak és a menekülteknek a régió és a világ más országaira gyakorolt gazdasági és pénzügyi hatásának felmérésében is. Készen állunk arra, hogy szükség esetén fokozott szakpolitikai, technikai és pénzügyi támogatást nyújtsunk a szomszédos országoknak. A kockázatok mérséklése és az előttünk álló veszélyes időszak átvészelése érdekében kulcsfontosságúnak tekintjük az összehangolt nemzetközi fellépést. A válság világszerte veszélyezteti emberek életét és megélhetését, és mi minden rendelkezésre álló eszközzel készek vagyunk kiállni mellettük” – szögezte le az IMF honlapján publikált közös közlemény.