Fotó: MTI/Rosta Tibor
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Dankó Béla fideszes országgyűlési képviselő és Csipai Béla, a Mamutec Hungary Kft. cégvezetője a műszaki textilárugyártással foglalkozó társaság gyomaendrődi üzemében, miután letették a kft. új gyártó- és raktárcsarnokának alapkövét
Hirdetés

A mintegy 575 millió forintos beruházás a tervek szerint jövő nyárra készül el.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az alapkőletétel előtt elmondta: a kormány 800 ezer euróval, több mint negyedmilliárd forinttal támogatta a beruházást.

Hozzátette: a helyi hagyományokhoz illeszkedő beruházást jelentenek be, hiszen a könnyűipar mindig is jelen volt a térségben, azon dolgoznak, hogy fejlődjön a jövőben is.

Hangsúlyozta: a gazdasági felemelkedést, az egzisztenciális biztonságot ne Budapesttől és főleg soha ne külföldi beruházóktól várják a Békés megyeiek, hiszen kiváló természeti, mezőgazdasági adottságokkal rendelkezik a megye, ahol szorgalmas munkavállalók élnek. Mindezek az adottságok a jövő győztesei közé emelhetik a megyét – ebben segít a kormány.

Korábban írtuk

Kiemelte: azért dolgoznak, hogy tovább fejlődjön az infrastruktúra, megépüljön a békéscsabai repülőtér, a határon átnyúló utak, befektetők érkezzenek a térségbe, mindezek pedig fokozzák a térség gazdasági teljesítményét.

Csipai Béla, a Mamutec Hungary Kft. egyik cégvezetője elmondta: a csaknem 575 millió forintos beruházáshoz a kormány több mint 287 millió forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá, a fennmaradó részt fele-fele arányban önerőből és banki hitelből biztosítják.

Az új üzemcsarnok egy gyártó-, illetve egy raktárrészből áll majd. Az új üzemcsarnokban fonott és sodrott köteleket fognak gyártani, amelyeket már most is gyártanak a már meglévő csarnokukban, ez a beruházás kapacitásbővítést jelent.

A kft. dolgozói létszáma 15 új munkavállalóval 123-ra nőtt. A csarnok elkészülte után pedig még 5 embert vesznek fel a raktárrészbe – közölte. A termékeket 99 százalékban exportálják. A cég anyavállalata Svájcban található, onnan szállítanak be a svájcin kívül nyugat-európai áruházláncokhoz, például Németországba, Franciaországba, Belgiumba.

A cégvezető bejelentette: a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) pályázatán csaknem 60 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek napelempark építésére. A csaknem 120 millió forintos projektben három ipari üzemcsarnok tetőszerkezetén egy 364,16 kilowatt teljesítményű, 1138 napelemből álló kiserőmű fog épülni. Ez az éves villamosenergia-felhasználásuk csaknem kétharmadát, mintegy 410 ezer kilowatt órát termel majd meg – mondta Csipai Béla.

Rákóczi Attila, a Békés megyei kormányhivatal főigazgatója meghatározó foglalkoztatónak nevezte a kft.-t.

Dankó Béla, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: a beruházással a cég tovább javíthatja piaci pozícióit, bővül a termelés, még több embernek tud munkát adni.

Toldi Balázs Gyomaendrőd polgármestere (független) méltatta a beruházást, egyben megköszönte Magyarország kormányának a beruházás támogatását.

A Mamutec Hungary Kft. honlapján elérhető adatok szerint a cég 2001. január 1-jén alakult, többségi tulajdonosa a svájci mamutec AG volt. 2008 novembertől a Mamutec Hungary Kft. tulajodonosa a Seilfabrik Ullmann AG. A nyilvános cégadatok szerint a Mamutec Hungary Kft. nettó árbevétele 2019-ben több mint 2,298 milliárd forint volt. A bevétel legnagyobb része exportértékesítésből származott. A társaság adózott eredménye 2018-ban 260 millió forint, 2019-ben csaknem 230 millió forint volt.