Hozzátették, hogy a befektetők által vásárolt ingatlanokra átlagosan 74,8 millió forintot költöttek, ami jelentősen meghaladja az első lakást vásárlók átlagos, 66,4 millió forintos költését.

Hirdetés

A közleményben Szegő Péter, a Duna House PR és elemzési szakértője kifejtette, hogy tavaly áprilisban a pesti oldalon eladott ingatlanok többsége négyzetméterenként a 600-800 ezer forintos árkategóriába esett, idén viszont már a négyzetméterenkénti 1,2-1,4 millió forint közötti áron kínált lakások dominálják a piacot.

Kitértek az eladók motivációs hátterére is: Budapesten az ingatlanukat értékesítők 40 százaléka korábbi befektetésétől vált meg. Ez az arány, kiegészülve azzal, hogy csökkent a 60 év felettiek jelenléte az eladói oldalon, a fiatalabb, pénzügyileg tudatosabb befektetői kör aktívabb piaci jelenlétére utal.

A trend arra is rámutat, hogy a lakáspiac nem csupán lakhatási funkciót tölt be, hanem továbbra is fontos eszköze a vagyonmegőrzésnek és hozamtermelésnek – ismertette közleményében a Duna House.

Korábban írtuk