Fotó: MTI/Mohai Balázs (illusztráció, archív)
Hirdetés

A napilap csütörtöki számában arról ír, hogy az oktatók 90-95 százaléka egyből elfogadta a júliustól életbe lépő, új feltételeket, van, akinek csaknem megduplázódott a bére.

Mint ismertetik, júliustól lép életbe a 32 ezer oktatót érintő jogállás változása és a béremelés a szakképzésben. Közalkalmazotti státusz helyett a munka törvénykönyve szerinti foglalkoztatás és átlagosan harminc százalékkal több pénz várja az érintetteket.

Koronkáné Járai Annamária, a Berzeviczy Gergely Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium igazgatója elmondta: a fizetésemelés a kollégák többsége esetében magasabb volt, mint amire számítottak. Előzetesen persze mindenki számolgatott, kalkulált magának, de úgy vettem észre, hogy a tényleges számok megpillantása sokaknál igazi „hűha élményt” okozott – fogalmazott.

Korábban írtuk

Szerinte a fiatal oktatók és az osztályfőnökök jártak a legjobban, megérdemelten, mivel a pályakezdők bére eddig kevésbé volt motiváló, az osztályfőnökök pedig sok olyan nevelési feladatot is ellátnak a szakképzésben, ami egy sima gimnáziumban nem jellemző.

Rittlinger Zoltán, a Pécsi Szakképzési Centrum főigazgatója közölte: náluk is az összes kolléga megkapta az új bérajánlatát, és kevés kivétellel mindenki folytatni kívánja a munkáját. Iskoláik oktatói elégedettek az új feltételekkel és a fizetésemelés mértékével. Többen személyesen is megköszönték az átlagosan harmincszázalékos pluszt, ami a hírekkel ellentétben, a kormányzati ígéreteknek megfelelően tényleg megvalósult – fogalmazott.

Kitért arra is, hogy a közalkalmazotti státusból való kilépés korántsem hozza bizonytalan helyzetbe az oktatókat, épp ellenkezőleg. Az új szerződések garantálnak minden korábban megszerzett jogot és juttatást, változás csak pozitív irányba történt. Például hogy a többletfeladatokért ezentúl pluszdíjazás jár – mutatott rá a főigazgató.

Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet (MKSZSZ) elnöke szerint az új rendszer egyértelműen elismeri a többletmunkát, jobban jár, aki jobban teljesít. Közölte, az oktatók 90-95 százaléka elégedett a bérajánlatával, kevesen vannak, akik nem fogadták el a jogállásváltást. A fennmaradó néhány százalékba tartoznak azok, akik életkoruk miatt kedvezőbbnek ítélték, hogy a nyugdíjazásukat és a végkielégítésüket kérjék – olvasható a Magyar Nemzetben.