Tavaly a magyar gazdaság magasabb növekedési pályára állt, ami a kormány és a szociális partnerek által 2016-ban aláírt járulékcsökkentéssel egybekötött bérmegállapodásnak köszönhető – mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

Hozzátette: mindez nagy mértékben növelte a magyar gazdaság mozgásterét.

A KSH szerdán kiadott előzetes jelentése szerint a bruttó hazai termék (GDP) a nyers adatok szerint 4,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 4,8 százalékkal nőtt tavaly a negyedik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. 2017-ben a GDP 4,0 százalékkal emelkedett a nyers, és 4,2 százalékkal a kiigazított adatok szerint.

Varga Mihály 2017 nagy eredményeként emelte ki, hogy stabil, kiegyensúlyozott és folyamatos gazdasági növekedés valósult meg egész évben, nem csak egy ágazat húzta a magyar gazdaságot, hiszen a GDP bővülésében az ipar és azon belül a gyógyszergyártás és az elektronikus eszközök gyártása, valamint az építőipar is jelentős szerepet játszott.

Az építőipar teljesítményéről szólva felidézte azokat a véleményeket, miszerint túlságosan növekszik az építőipar, időnként már kapacitás és munkaerőhiány lép fel. Varga Mihály véleménye szerint viszont az építőiparnak 5-6 százalékos súlyt kell betöltenie a magyar gazdaságban a jelenlegi 3,5-4 százalékkal szemben. A szektor további bővülését szolgálja a kormány által meghirdetett építőipari vállalatokat támogató program, ami a vállalkozásoknak a gépbeszerzésekben és a technológiaváltásoknál nyújt segítséget – mondta.

A visegrádi országokon belül Magyarország a tavalyi év egészét tekintve a közép mezőnyben van, 2017. utolsó negyedévét tekintve pedig a legjobb növekedési eredményt érte el – mondta a miniszter.

A magyar gazdaság növekedési üteme jelentősen meghaladja az Európai Unió átlagos gazdasági növekedését. A miniszter szerint tavaly az utolsó negyedévben elért több mint 4 százalékos GDP bővülés azt jelenti, hogy a magyar gazdaság egyfajta felzárkózási pályára állt, jelentette ki Varga Mihály.

MTI