Hirdetés

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be tárgyalásait követően, hogy az OTP nemrégiben felvásárolta az ötödik legnagyobb üzbegisztáni pénzintézetnek számító Ipoteka Bankot, márpedig a tapasztalat az, hogy ahol az OTP feltűnik, ott megnő a magyar vállalatok beruházási kedve.

Elmondta, ez teljesen természetes, mivel a lépés egyfajta jogi, pénzügyi biztonságot jelent számukra a beruházásokra vonatkozóan.
Így van ez most is, hiszen amióta az OTP első külföldi bankként megjelent Üzbegisztánban, azóta nyolc magyar vállalat jelezte beruházási szándékát az élelmiszeripar és a mezőgazdaság, a nukleáris ipar, a gyógyszergyártás, az egészségügyi eszközök gyártása és az építőipar területéről – tájékoztatott.

Szijjártó Péter kiemelte: erre tekintettel megegyeztek egy különleges magyar ipari zóna létrehozásáról az üzbég főváros mellett, ahol a magyar vállalatok speciális jogállással végezhetik majd beruházásaikat, később pedig gazdasági tevékenységüket.

„A magyar gazdaság jövőbeni növekedésének egyik fontos eleme, hogy a magyar vállalatok mennyire tudnak majd külföldi beruházásokat végrehajtani, a külföldön megtermelt profitot pedig hogyan tudják visszaforgatni a magyar gazdaság növekedésébe” – hangsúlyozta.

Korábban írtuk

Ezért a kormány természetesen támogatja a vállalatok beruházását itt, ezen a gyorsan, dinamikusan növekedő piacon – mondta.

A miniszter rámutatott: a közép-európai és a közép-ázsiai térség is szenved az ukrajnai háború következményeitől. „Hiába vagyunk egymástól körülbelül ötórányi repülőútra, mindkét ország rendkívüli kihívásokkal szembesül, ezért mind Üzbegisztán, mind Magyarország azt szeretné, ha a háború Ukrajnában minél előbb véget érne és minél előbb béke lenne” – szögezte le.

„A nemzeti érdekeinkkel mélységesen ellentétesek azok a nemzetközi döntések, amelyek a háború meghosszabbításának, vagy ne adja Isten, továbbterjedésének kockázatával járnak” – figyelmeztetett.

A fegyverszállítások, sajnos, a háború meghosszabbításához járulnak hozzá, és magukban hordozzák a háború eszkalációjának veszélyét is – húzta alá, hozzátéve, hogy Budapest és Taskent szerint is minél előbb tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.

Végül úgy vélekedett, hogy az egyik fő probléma a bevett szállítási útvonalak ellehetetlenülése, ezért megállapodás született arról, hogy a két ország továbbra is határozottan fogja képviselni a nemzetközi fórumokon azt az álláspontot, miszerint a konfliktus meghosszabbításának veszélyével járó döntések helyett végre a béketeremtésre kellene koncentrálni.

Szijjártó Péter többek között az üzbég miniszterelnök-helyettessel, a külügyminiszterrel, a gazdasági miniszterrel, a beruházási miniszterrel és az elnöki adminisztráció vezetőivel tárgyalt a nap folyamán.