Fotó: MTI/OTS
Hirdetés

A gigantikus kiállítást Xi Jinping, a Kínai Népköztársaság elnöke nyitotta meg. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólalt a Sanghaj-i Főkonzulátus és a HEPA által szervezett üzleti fórumon.

A Primus ásványvíznek most is óriási sikere volt, ami a hétéves Regőczi László interjúinak volt köszönhető. A legfiatalabb résztvevőt a média lelkesen vette körül. A sanghaji televízió a háttérben az ő fényképével tudósított. Egy interjúban „nagy király”-nak nevezték. A bevezetőben elhangzott, hogy a legfiatalabb kiállító hozta el a legrégebbi élelmiszert a kiállításra. A víz 17400, Lackó pedig hétéves. A Bank of China részéről Rong Zhao elnökasszony méltatta az első CIIE-n már sikeres Primus életútját és további sikerekhez nyitott kapukat a bank által szervezett B2B találkozón.

Fotó: MTI/OTS