Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Hasonló lenne a helyzet Magyarországon is, ha a kormányzat engedne a baloldali, egyes európai és az ukrán követeléseknek, amelyek az orosz energiatermékekkel való kereskedelem embargóját sürgetik. Vagyis: szerintük annak érdekében, hogy Moszkvát megakadályozhassa a Nyugat a háborúja további finanszírozásában, el kell zárni a pénzcsapokat, ehhez pedig el kell zárni a gáz- és az olajcsapokat. Az elmélet szerint ezt a két energiahordozót más forrásokból lehetne pótolni. Csakhogy, ha a gazdasági-kereskedelmi tényeket vizsgáljuk a politikai ideológiák helyett, hamar kiderül, hogy az elgondolás kivitelezése igen távol áll a valóságtól, és nagyobb csapást mérne az embargó kiszabóira, mint Oroszországra.

Ha végtelenül egyszerűen akarunk fogalmazni, akkor persze valóban elmondható, hogy az egekbe szökő energiaárak oka a háború. Csakhogy a helyzet ennél jóval összetettebb. Két lényeges tényező hajtja fel immár hetek, hónapok óta az árakat az európai energiatőzsdéken.

A részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk