Az IMF-fel ősszel várható tárgyalások kizárólag az IMF Alapokmánya szerinti szokásos, minden országgal megtörténő gazdaságpolitikai konzultáció keretében történnek majd. A Magyar Állam a rendelkezésére álló IMF-EU-Világbank hitelkeretből 2009 júliusa óta nem kezdeményezett lehívást, a piaci alapú finanszírozás megoldott, és az ország a következő időszakban is a piaci források igénybevételével számol. Mindezek alapján eddig sem volt, és a jövőben sincs szükség új hitelmegállapodásra, tehát az őszre tervezett tárgyalásoknak nem célja egy újabb kölcsönmegállapodás megkötése. A Magyar Kormány továbbra is következetesen tartja magát a 2010. évre tervezett 3,8%-os GDP arányos költségvetési hiánycélhoz – zárul a közlemény.
Magyarország nem akar újabb kölcsönmegállapodást kötni az IMF-fel
A cikk emailben történő elküldéséhez
kattintson ide,
vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/gazdasag/magyarorszag-nem-akar-ujabb-kolcsonmegallapodast-kotni-az-imf-fel-55443/
legfrissebb a rovatban

Ingatlanalapokkal kapcsolatos új szabályokat fogadott el a kormány
Az ingatlanalapok biztonságos működése, valamint versenyképességük további növelése érdekében új szabályokat fogadott el a kormány.

MNB: Nemzetgazdasági érdek az infláció tartós letörése
Magyarország alapvető stratégiai célja az elmúlt évtizedben újraindult gazdasági felzárkózás folytatása – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Magyarország nyitott egy új magyar–amerikai megállapodásra
A korábbi egyezmény amerikai fél általi felmondásának következményei mindkét ország számára kedvezőtlenek – mondta Varga Mihály.
Megjelent a Demokrata legfrissebb száma

Higgyük el végre: erős nemzet vagyunk!
Címlapinterjú Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel; interjú Földi László ezredessel és Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész-koreográfussal, rendezővel; Siker a magyar recept; Ismét várja a látogatókat a megújult Trianon Múzeum; Az életöröm művésze
kiemelt hírek

Lecsapott a rendőrség a szocialista ingatlanbotrány egyik gyanúsítottjára
Már van gyanúsítottja a Thököly úti volt MSZP-székház fillérekért történő eladásának.
Guardian: a Nyugat egyre inkább belefárad a háborúba
„A hírek most egy őrlődő háborúról szólnak, amely akár egy évtizedig is eltarthat” – írja a lap.